Betörőt fogtak az igali rendőrök
December 25-én érkezett bejelentés, mely szerint ismeretlen elkövetők elloptak egy televíziót egy büssüi családi házból, amíg a tulajdonos nem tartózkodott otthon. Az Igali Rendőrőrs rendőrei adatgyűjtést követően megtudták, hogy egy helyi lakos eladásra kínálta fel a keresett televíziót.
A személyt előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Elmondta, hogy az eltulajdonított LCD televíziót az ablakon bemászva lopta el, majd a kezében tartva végigsétált vele a falun. Ezután még csak ki sem próbálta a készüléket, mivel eladni nem tudta, az udvaron tüzet rakott, majd a TV-t a parázs tetejére tette, hogy abból számára értékes fémhulladékot nyerjen ki. A nyomozás során kiderült az is, hogy az előállított férfi a felelős még 17 bűncselekmény, jórészt lakásbetörések elkövetéséért a településen. A gyanú alapján Ő tört be egy családi házba, ahonnan csaptelepeket kísérelt meg eltulajdonítani, majd egy garázst tört fel, az ott lévő személygépkocsi gépháztetejét feszítette fel, az akkumulátor megszerzése miatt, nem kis kárt okozva ezzel a sértettnek. Volt olyan eset is, amikor a faluban látott fát fűrészelő személyeket, ezért az éjszaka folyamán a kérdéses ház melléképületéből 3 motorfűrészt tulajdonított el, melyeket fémhulladékként értékesített. Amikor ismét pénzre volt szüksége, egy épp lakatlan házba tört be, ahonnan a leszakította a falakról a villanyvezetékeket, levágta az összes rézcsövet, és elvitte a gázkonvektort is. Később a falu egyik egyedülálló idős hölgy lakásának ajtaját törte be, ahonnan takarókat, és egy darab fehérneműt lopott el. Ezeken kívül tyúklopások, valamint lakásbetörések során rézcsövek, televíziók, hűtőszekrények, talicska, és kézi szerszámok, gépek, centrifuga és sok egyéb tárgy eltulajdonítása írható a gyanúsított számlájára, melyeket szinte kivétel nélkül valós értékük töredékéért, fémhulladékként értékesített, a legtöbb esetben hatalmas károkat okozva a sértetteknek. Forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság - Sajtószolgálat
{module [99]}