Év végi beszélgetés dr. Sütő Lászlóval, Marcali Város Polgármesterével …
Nagyon nehéz éven van túl Marcali. Az év végén érkezett egy jó hír, városunk kapott egy jelentős összeget a kormányzattól, a nem kötelező feladatellátás finanszírozásának kompenzálására. Korábbi nyilatkozatában jelezte, hogy még ebben az évben felhasználja a város ezt a forrást. Sikerült kifizetni a tartozásokat?
Úgy tűnik, hogy a Marcali vállalkozókat közel 100 % -ban tudjuk kifizetni, és azon leszünk, hogy az intézményeink is kifizessék tartozásaikat. Különbséget kell tenni, hogy az önkormányzat felé fennálló tartozásokat 100 %-ban rendezzük, az intézményeinknél ez nem lesz 100 %, de majdnem mindenki felé rendezni tudjuk a számláinkat. Az a 135 millió forint, amit kaptunk, az nem szabadon felhasználható, ennek egy része „címkézett”, tehát csak a meghatározott célra fordíthatjuk. Az is az összképhez tartozik, hogy mintegy 94 millió forintot tudtunk a kötvényből lehívni a kisebb fejlesztések finanszírozására. A HYPO Bank partner volt ebben, ezért módunkban állt év közben rendezni ezeket a számlákat.
Az állam által biztosított 135 millióból 67 millió forint csak hiteltörlesztésre fordítható. Van továbbá egy 600 ezer forintos összeg, amit tűzifára kell fordítani. A fennmaradó összeg az, amivel gazdálkodhattunk most az év végén. Ez egy óriási segítség, ez teszi lehetővé, hogy fizessünk a vállalkozóknak. Illetve minden olyan pályázatot, amit az önkormányzat hirdetett meg, kifizessünk. Továbbá ki tudjuk fizetni az összes egyesületnek, a költségvetésben meghatározott támogatást is.
2011 –ben közel negyedmilliárd forint többlettámogatást kapott Marcali, három részletben a központi költségvetéstől. A város 2011 éves költségvetésében megtakarított közel 150 millió forintot. Ez összesen 400 millió forint. Ennyivel csökkentek a Város terhei?
Én azt mondom, hogy 2011 –ben nem nőttek a terhek. Amikor a költségvetést elfogadtuk, számoltunk mintegy 250 millió körüli ingatlan értékesítéssel, és egy 320 millió körüli hitel felvételével. Számolhatunk úgy, hogy az a 256 millió, amit többlettámogatásként kaptunk, az kiváltja a hitelt - ebben az évben nem vettünk fel kölcsönt. Az ingatlanértékesítésből csak 50 millió körüli összeg az, ami realizálódott. Ezen a soron van egy 200 milliós „lyuk”.
2011 -et egy közel 400 milliós adóssággal kezdtük januárjában, ezt mostanra a hivatalnak és intézményeinknek nagyjából sikerült „ledolgoznia”. A 2012. évet valamivel jobb kondíciókkal kezdjük, mint amilyennel ezt az évet indítottuk. Kisebb adóssággal kezdik az évet az intézmények, és az önkormányzat gyakorlatilag nem tartozik az intézményeinek. A Város lényegesen kisebb adóságállománnyal kezdi a 2012 –es évet.
2012 –ben az önkormányzati finanszírozás, a feladatellátás felelőssége gyakorlatilag semmit nem változik 2011 –hez képest. Változások csak 2013 –tól lesznek.
A normatívában inflációkövetés van?
A normatíva gyakorlatilag megegyezik az idei évvel, nincs tervezve az infláció. Tehát a tendencia továbbra is a csökkenés. Arról sincs információnk, hogy tervezik-e kompenzálni az ÁFA változásból automatikusan keletkező 2% többlet költséget.
2012 –ben van már teljesítési kötelezettségünk a fejlesztési kötvények tekintetében?
2012 –ben a bankok felé fennálló törlesztési kötelezettségünk nem lesz nagyobb, mint volt ebben az évben. Még nem kell törlesztenünk a kötvényt, az majd csak 2013 –ban lesz esedékes. A cimkézett 65 milliós decemberi támogatás felhasználásával kapcsolatosan még nem kaptuk meg a rendeletet. Ha az összeg az éves kamatok és költségek fedezésére felhasználható, akkor az nagy könnyebbség lenne, 2012 szempontjából. Ha csak a tőke tartozás csökkentésére használható fel azt is köszönjük szépen, de kevésbé lenne számunkra kedvező. Hosszútávon természetesen ez is nagy segítség.
A PPP programban épült fedett uszoda tekintetében volt egy ígéret arra a kormányzat részéről, hogy az évvégén rendezi és lezárja ezt a programot. Van valamilyen információ ebben a tekintetben?
Mai ismereteim szerint, ez nem történt meg. Én a ma már ismert 2012. évi állami költségvetésben nem látom ennek a fedezetét. Valószínűleg a 2012-es év ugyanabban a konstrukcióban fog végigmenni, ahogy 2011-ben történt. Ami pozitív, hogy a mi PPP –nket teljes egészében lezárták, azt az államtitkár asszony is pozitívan értékelte és azon projektek közé sorolta, amelyek üdítő kivételek a PPP beruházások között.
Ha már a fedett uszodáról beszélünk. A sajtóban megjelent hírek szerint vezető váltás lesz a Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. Új pályázat lesz? Ki vezeti addig az intézményt?
Czimmerman Árpádról majd a január 4 –én tartott testületi ülésen döntünk, ahol elfogadjuk az Ő kérelmét, és majd csak azt követően lehet az igali fürdő vezetője. Javasolni fogom, hogy a január 19 –i testületi ülésre a pályázat kiírásra kerüljön. Ideiglenesen, a továbbiakban a gazdasági vezető az, aki vezeti a fürdőt. A pályázat „lefutási” ideje 2-3 hónap, tehát március, április környékére lehet várni az új vezető kinevezését. Reményeim szerint a nyári szezonra már az új vezető is „képben” lesz. Egyébként ez egy nyílt pályázat lesz.
2011 –ben sok apró fejlesztés elkészült, de a legnagyobb fejlesztés az a Kulturális Korzó volt. 2012 –re mi várható?
A Kulturális Korzó az egy nagyon jelentős beruházás a város életében, sikerült lezárnunk a projektet. Kifizettünk mindent, és az állami támogatást is - 7 millió forintot kivéve – lehívtuk. Tudni kell, hogy a kivitelező csődbe ment és jelenleg felszámolás alatt áll. Az, hogy mi ennek ellenére teljes egészében, a használatbavételi engedélyig lezártuk az építkezést, a jelen szituációban nagy eredmény. Több másik városnak nagyon komoly anyagi hátránya és félig kész beruházása van a cég csődje miatt.
A jövőt illetően ma három olyan pályázat van, amit biztosan elnyertünk. A Kórháznál egy kisebb gép-műszer beszerzés, a Mikszáth iskolánál egy új műfüves pálya építése: itt a szerződés megkötése megtörtént, a kivitelezés június 30 –ára kell hogy megvalósuljon. A harmadik az a Bize – Balatonújlak kerékpárút. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kerékpárút Bizén kezdődik! Tehát Bize – Marcali – Kéthely - és a Balatonújlaki elágazó. Régi kérése volt a Bizeieknek a biztonságos kerékpáros közlekedés megteremtése, most ez megvalósul. 2012 januárjában írjuk alá a szerződést, ezt követi a közbeszerzés kiírása. Aztán következik a területrendezés, az ingatlan tulajdonosokkal tárgyalás. Én bízom abban, hogy a kivitelezés is megkezdődik még ugyanebben az évben.
Tűzoltóság. Január elsejétől ismét állami kézben lesz a tűzoltóság. Új laktanya épül Marcaliban. A váltás okoz-e késedelmet, illetve mibe kerül Marcalinak az új laktanya?
Az építésnek gyakorlatilag semmilyen akadálya nincs, a Város a telket biztosítja az építkezéshez, illetve az Árpád utcát kell a laktanya és a 68 –as út között rendbe tennünk. Gyakorlatilag szélesítenünk kell az utat, ez a város terhe, de ez a lakosság és a város érdeke is egyben.
A régi laktanyával mi lesz?
A régi laktanya állami tulajdonba kerül, amikor elkészül az új laktanya és a régi kiürül, majd akkor lesz lehetőség arra, hogy tárgyaljunk róla, és ha városnak erre igénye lesz, úgy gondolom, jó esélyünk van arra, hogy azt térítésmentesen megkapjuk.
Még el nem felejtem a LIDL … Mikor fog megnyitni az áruház?
Én azt gondolom, úgy május körül. Amikor elkészül a tervben szereplő becsatlakozó út, egy bekanyarodó sávnak kell megépülnie.
Több sarkalatos törvényt tárgyalt az Országgyűlés a napokban. Módosult az önkormányzati törvény, megalkották a köznevelési törvényt, elfogadták az ország költségvetést. Arra kérem, foglalja össze mindezekből mi Marcaliak mit fogunk érzékelni 2012 –ben?
A január 4-i képviselő-testületi ülésen kapnak egy részletes tájékoztatást a képviselők mindarról, ami minket érint. Amit én ma látok: a szabályok döntő többsége 2013. január elsejével lesz hatályos. Ma azt lehet mondani, hogy az önkormányzati törvény meghatározó rendelkezései szinte mind 2013. január elsejétől, vagy a 2014 –es önkormányzati választásokat követően lépnek életbe. Most január elsejétől csak nagyon kevés rendelkezés változik.
Az oktatási törvénynél majdnem ugyanez a helyzet, bár hozzáteszem a részletszabályok még nem ismertek. Most úgy látom, hogy a pénzügyi feltételek biztosítása 2012 –ben még az önkormányzat feladata lesz, a gazdasági év szerint számolva. A normatíva egyébként eszerint is lett megállapítva. Az viszont elképzelhető, hogy a szakmai irányítás és a felügyeleti jog esetleg tanévváltáskor átkerülhet. Ez főleg a szakképző és a gimnázium esetében valószínűsíthető.
Egy alapvető kérdés van amit ma még senki nem tud, hogy mi lesz az ún. járási jogú város feladata. Jelenleg mind a két törvény a falukra adja meg a szabályozást, tehát a minimumot állapítja meg, úgy hogy meghatározza, hogy egy adott településtípusnak mi az ellátási kötelessége.
A város költségvetésében fog szerepelni továbbra is az iskolák finanszírozása, ebben 2012 –ben nincs változás. Azt nem zárom ki, hogy év közben lehet változás, de most úgy látom, minden marad úgy, ahogyan eddig.
Beszéljünk a Kórházról …
Ugyanezt tudom mondani. Nincsenek részletszabályok, a kapacitás felmérés, az új szabályozás kialakítása folyamatban van.
Szálloda …
Január elején lesz a Szálloda KFT –nek egy közgyűlése, amit a város kezdeményezett, azon a közgyűlésen tisztázzuk a helyzetet. Most azt gondolom, hogy a kft fogja megépíteni a megítélt hitel segítségével a szállodát. A korábban vevőként jelentkező társaság visszalépett.
Milyen éve lesz a városnak 2012 –ben? Mire számíthatunk?
A héten fogadta el az Országgyűlés a 2012 –es költségvetést. Azt látva úgy gondolom, a 2011 –hez hasonló nagyon feszített, nehéz év elé nézünk. Talán annyival lesz jobb a helyzet, az adósságállományunk csökkent, azok az átszervezések, amit ebben az évben végrehajtottunk, 2012 –ben már a teljes gazdasági évre kihatással lesznek. Ugyanakkor az látszik, hogy minden takarékossági intézkedésünk ellenére kellett 250-260 millió plusz támogatás ahhoz, hogy „túléljük” az évet.
Nagyon bízom abban, hogy „megmozdul” az ingatlanpiac, és nagyságrendileg megkapjuk ugyanazt a plusz támogatást a központi költségvetéstől, mint idén.
Az még nagyon pozitív, hogy a város saját jogú adóbevétele, ami elsősorban iparűzési adó, az 10 % -al haladja meg a tervezettet. Mintegy 50 millió forint többlet keletkezett 2011 –ben ebből az adóból, amivel számolhatunk 2012 –ben is.
Jövőre a Kórház, a középiskolák és az alapfokú oktatás átadása történhet meg. De az még nem világos, hogy mikor és hogyan történik meg, és megtörténik-e 2012-ben, vagy csak 2013-ban. Ez nagyon sok munkával fog járni az intézményekben, és a polgármesteri hivatalban is. Nagy kérdés az is, hogy a vagyon milyen módon kerül át az állam tulajdonába.
Az új önkormányzati törvény „társulás párti” ebből adódóan sok új feladat adódik, valószínűsítem több mikro társulás alakulását, nagy kérdés hogy az új oktatási törvény milyen hatással lesz a községi iskolákra, kérdés az, hogy lesz-e a városunknak ebben feladata.
Az óvodai ellátás tekintetében is lehetnek feladataink. A 3 éves kortól való kötelezettség megint csak róhat ránk újabb feladatot a környező települések vonatkozásában. Feltételezve, hogy önálló óvodát nem tudnak fenntartani.
Kötelező lesz a közös hivatalok fenntartása a kistelepüléseknek, 2013. január 1 -től. Ebből fakadóan is lehetnek feladataink. Egy ilyen összevonás előkészítése az legalább féléves munka, el tudom képzelni azt, hogy több környező település inkább Marcalihoz akar tartozni majd.
A járási hivatal létrejötte, annak előkészítése is további feladatokat ró a hivatalra. 2012-ben nagyon sok bürokráciával összefüggő feladata lesz az apparátusnak. Ez kívülről nem nagyon látszik, de rengeteg aprómunkával fog járni ez az átalakulás.
Gazdasági téren egy jelentős esemény lesz a Ziehl-Abegg új gyártó csarnokának átadása, ez újabb legalább 100 munkahelyet jelent. Beindul teljes kapacitással a festő üzem további munkahelyeket teremtve.
Jelentős esemény lesz 2012 –ben a német testvérvárosi kapcsolatunk 20 éves évfordulója. Jelentős szerepe lesz az ünnep szervezésében a Ziehl-Abegg -nek, a Gimnáziumnak és a Zeneiskolának.
Befejezésképen a sportról néhány szót… Jelentős változás a látvány sportok támogatását biztosító törvénymódosítás. Milyen hatással lesz városunk sportéletére a lehetőség?
Azt gondolom, hogy a társasági adóból adható támogatás stabilizálja a kiemelt sportágakat. Ez nem csak egyszeri alkalom volt, ezen a módon 2012-ben és a továbbiakban is lehetőség lesz a támogatásra. Információim szerint egyesületeink megfelelő módon tudtak élni a lehetőséggel.
Azzal, hogy a sport „nyertese” lett a társasági adós szabálynak, azzal az önkormányzati támogatás csökkeni fog?
Valamilyen szinten, - kisebb mértékben-, de csökkenni fog. Ahhoz, hogy az egyesületek le tudják hívni a társasági adós támogatást, nekünk önrészt kell biztosítani, ami 20%. Az a célunk, hogy minél nagyobb összeget tudjanak igénybe venni ezen a módon az egyesületeink, ezért az ehhez szükséges önrészt biztosítani kívánjuk.
Nem feledkezünk meg a többi sportágról sem, nekik egy kicsit többet tudunk biztosítani majd a költségvetésben.
És újból el kívánom mondani, hogy Marcaliban a létesítmények használatáért sportolóinknak nem kell térítést fizetni. Arra kérem a sportolókat és a sport barátait, ezt is vegyék figyelembe, amikor a támogatások mértékét nézik, mert ez korántsem így van másutt!
Köszönöm az interjút!
Szeretnék élni az alkalommal és ez úton is szeretnék Marcali Város minden lakosának Boldog Új Esztendőt Kívánni!