„Somogy ezer éve” megyei honismereti verseny
Április 15-én rendezték a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában a „Somogy ezer éve” megyei honismereti verseny szóbeli döntőjét. A verseny 2010. októberében indult és a tanév során 5 írásbeli forduló feladatait kellett megoldaniuk a 4-4 fős csapatoknak.
Az idei verseny témája: A 19. század, mint felemelő század volt. Ezen kívül a gyerekek kaptak még feladatokat a Somogy-megyei ferences rendi kolostorok történetével, és a jelenkori eseményekkel kapcsolatban is.. A zsűri neves szakemberekből állt. L.Kapitány Orsolya etnográfus- főmúzeológus, Gálné Jáger Márta főlevéltáros, a Somogy Megyei Honismereti Egyesület Elnöke, Dr. Bősze Sándor a Somogy Megyei Levéltár Igazgatója a zsűri elnöke, Dr. Magyar Kálmán archeológus-történész, a Magyar Nemzeti Történeti Társaság Elnöke és Dr. Sipos Csaba a megyei könyvtár helytörténeti kutatója voltak. Idén 19 csapat jelentkezett és oldotta meg a feladatokat az írásbeli fordulók során.
A szóbeli döntőre 12 csapat kapott meghívást. Két csapattal képviselte magát a rendező iskola (Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola) és a kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola. Ezen kívül érkeztek még versenyzők a kaposvári Pécsi Utcai Tagiskolából, a kutasi Révkomáromi János Általános Iskolából, a mesztegnyői Ladi János Általános Iskolából, a kaposvári Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból, a karádi általános iskolából, a csurgói Eötvös József Általános Iskolából, a mernyei általános iskolából és a siófoki Vak Bottyán János Általános Iskolából
Mindegyik csapat kiválóan készült fel, így nagyon szoros eredmény született. Első lett a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 2. csapata, második a Révkomáromi János Általános Iskola (Kutas) csapata, harmadik a Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata (Kaposvár) lett. A verseny a TÁMOP-3.4.3-08/2 „Innovatív iskolai tehetséggondozás Marcaliban és kistérségében” című pályázat támogatásával valósult meg. További képek!Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355