Skip to main content

Veszélyes anyag baleset elhárítási gyakorlat

Írta: SM Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2012. március 08. Csütörtök, 03:53

katasztrofavedelemlogoMegyei ellenőrző és együttműködési gyakorlatot tartott Bábonymegyeren a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán délelőtt. A feltételezések szerint a település belterületén egy veszélyes anyagot szállító kisteherautó személyautóval ütközött, aminek nekicsapódott egy harmadik jármű is.

content_99972_thumbAz ütközéstől a kisteherautó motortere kigyulladt, valamint megsérült egy klórgáz palack és egy sósavas hordó. A klórgáz a szabadba áramlott ezzel veszélyeztetve a környezetét. A 200 literes kénsavas hordó kilyukadt a benne szállított veszélyes anyag a szabadba folyt. A járművek utasai valamint a sérültek mentésére siető lakos, összesen öt fő megsérültek.

A balesethez a tabi önkéntes tűzoltókon kívül a siófoki, kaposvári és dombóvári egységek is vonultak összesen hat tűzoltógépjárművel huszonhat fő.

A helyszínre érkező tűzoltók a környezet felderítésével párhuzamosan hangosbemondón felszólították a környező épületekben tartózkodókat az elzárkózásra. Ezt követően majd vegyvédelmi ruhában a balesetet szenvedett járművekből feszítő-vágó berendezés segítségével kimentették a sérülteket. A sérült klórgáz palackot palackmentő berendezésbe helyezték, megakadályozva ezzel a mérgező gáz további szabadba jutását. A kilyukadt hordón megszüntették a szivárgást.

A feladatok végrehajtása közben a helyszínre riasztott Veszélyhelyzeti Felderítő Csoport meteorológiai méréseket végzett, az eredmények és a klórpalack adatai alapján ALOHA programmal kiterjedési modellt készített. A térinformatikai rendszer használatával a veszélyeztetett területet meghatározták, és az adatokat a bábonymegyeri polgármesteri hivatalban összeült települési polgári védelmi parancsnokságra juttatták el. A veszélyes anyag kiszabadulása a feltételezés szerint 70 lakóingatlan 198 lakosát, valamint a kárhelyszín mellett lévő óvodában és iskolában 89 gyermeket és 10 pedagógust érintett volna. A gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően további lakosságvédelmi intézkedésekre nem volt szükség.

Képek!

Fotók: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb