Skip to main content

Előzzük meg az avartüzet!

Írta: SM Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2012. március 08. Csütörtök, 17:19

katasztrofavedelemlogoA melegedő, tavaszias időjárás beköszöntével Somogy megyében is megnőtt az avartüzek száma, döntően száraz fű, avar, nádas égett több száz négyzetméteres vagy egy-három hektáros területen.

Márciusban nyolcvanhét riasztás érkezett a tűzoltóságok ügyeleteire tűzeset miatt, ebből hetvenöt szabadtéren keletkezett tűz volt. A katasztrófavédelem tűzoltó egységei minden esetben vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzeket, több helyszínen a helyi önkéntes tűzoltó egyesületek tagjai is részt vettek az oltásban. Ezek a tüzek döntően szabálytalanul végzett tüzelések, illetve a járművekből kidobott cigarettacsikkek okozzák.

A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló Kormányrendelet értelmében általános jelleggel tilos a hulladék nyílt téri égetése. A tilalom kiterjed a lábon álló növényzet, tarló illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék (növényi hulladék) égetésére is.

Az önkormányzatok helyi rendeletben szabályozhatják a kerti növényi hulladékok égetésének szabályait. Kérjük a lakosságot, hogy a kertekben az elszáradt növényzet, gallyak, kerti hulladékok égetése során körültekintően járjanak el. Amennyiben a helyi rendelet lehetővé teszi a növényi hulladék égetését, gondoskodjanak a szükséges oltóeszközökről, ne hagyják a tüzet felügyelet nélkül, erős szél esetén pedig kerüljék a tüzelést.

content_100144

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb