Skip to main content

Megszületett a döntés a Marcali Kórházról ...

Írta: Dr. Antal Gabriella
Megjelent: 2012. március 09. Péntek, 09:27

korhazA tegnapi nap folyamán Szócska Miklós államtitkár úr tanácskozójában sor került egy utolsó egyeztető megbeszélésre a dél-dunántúli térségben struktúraváltással érintett kórházak részére (Mohács, Komló és Marcali), amin részt vettek a GYEMSZI vezetői, a TESZK igazgatója, a megyei kórház főigazgatója és a pécsi klinika igazgatója. A megbeszélésen megerősítették, hogy a marcali kórház kivételes helyzetben van, mivel valamennyi aktív tevékenységét folytathatja, de csak a megyei kórházzal való szoros integrációban.

Az ehhez szükséges döntést a kórházunk fenntartója egy „feladat átadási szerződéssel" tudja meghozni, melyben a hamarosan tulajdonossá váló magyar államra bízza jelenlegi, intézmény működtetési kötelezettségét. Az új struktúra május 1. után működne. A konkrét szakmai egyeztetésre a Kaposi Mór Oktató kórházzal csak ezután kerül sor. Az idő azért is sürget, mert jelentős uniós fejlesztési forrás áll készenlétben, mely a kórházat érinti, s melynek indítása az idő rövidsége miatt sürgető. Kérésünkre a sebészeti ágyakon belül nevesítésre kerül a traumatológia, hogy ehhez ellátási terület legyen kapcsolható. Ezzel a betegek, beutaló orvosok, a mentő számára nyilvánvaló lesz, hogy van Marcaliban traumatológiai ellátás is nemcsak sebészeti.

Elhangzott az is, hogy az ágyak csak egy rövid ideig mutatói az ellátásnak, mert folyamatban van annak a finanszírozási szabálynak a kiadása, mely szakít a korábbi TVK gyakorlattal, és az a tevékenység lesz finanszírozva egy szolgáltató részére, amire a betegek igénybe veszik, és amit elvégez. Ennek monitorozása alapján, akár félévente is megváltoztatják egy-egy intézmény kapacitását, ha az indokolt. Így tehát valamennyi ellátásunkban továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy a betegek szívesen jöjjenek hozzánk, bizonyítva, hogy elégedettek az itt kapott szakmai és ápolási ellátással.

Az új szabályoknak, a szakmai kollégiumi elvárásoknak csak így tudunk megfelelni, ami szintén fontos kérdése a jelenleg folyó struktúra átalakításnak. Sajnos egyetlen hátránya az új rendszernek, hogy a gyermekosztály jelenlegi, osztályos bentfekvéses ellátását nem tudjuk folytatni. Ún. nappali kórházi ellátás lesz csupán, a munkaidőn kívüli időszakban pedig a mostanival megegyező gyerekgyógyászati ügyelet, azaz sürgősségi ellátás. Természetesen így is van lehetőség a gyerekek akár több órás megfigyeléséhez, kezeléséhez, de dönteni szükséges abban, hogy a kezelés után otthonába bocsátható-e, vagy tovább kell küldeni a kaposvári gyermekosztályra.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy egyelőre egyáltalán nem látjuk létjogosultságát létszámleépítésnek, hiszen a mi létszámunk is elég feszes, s az új feladattal, a sürgősségi, nappali, egynapos, járóbetegellátási feladatokkal a fekvőbetegellátásból felszabaduló munkatársak nagy része elhelyezhető. Jelenleg is dolgozunk két olyan pályázaton, amely a hiányszakmák csökkentésére irányuló képzést támogatja, illetve háziorvosokkal együtt olyan kistérségi fejlesztést biztosíthat, mely a szűrésre, egészséges életmódra neveléssel, prevencióval foglalkozik egy kistérségre készült „Egészségterv" alapján.

Marcali, 2012-03-09

Dr. Antal Gabriella s.k.

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb