Skip to main content

Élménybeszámoló a Gimnáziumban …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2012. március 12. Hétfő, 16:58

D2X_0494Balogh Beatrix (BB) volt a Gimnázium testnevelés tagozatának vendége ma kora délután. A nagyszámú érdeklődő előtt, Várfalviné Laczó Tímea kérdezte fantasztikus pályafutásáról, eredményeiről. A fotókkal illusztrált előadás, Sydney Olimpiával foglalkozó részén levetítették a női kézilabda döntő egy részét ... azt a részt is, amit akkor én nem tudtam végignézni ... hiába na, nagyon rossz szurkoló vagyok! Akkor 2000 szeptemberében egyszerűen otthagytam a meccset ..., most láttam először a meccs végét.

Bea elmesélte érzéseit az akkor „kudarcnak" tűnő eredményről, és elmondta nehezen tették magukat túl a vereségen. De hát következett életében még 12 év telis –tele nagyszerű eredményekkel! És még ma is játszik! Most pedig már, mint a Marcali VSZSE játékos-edzőjének szurkolhatunk Neki. Elmondta számára nagyon fontos volt, és közrejátszott döntésében, hogy Marcaliba jön a pályafutása végén, hogy húgával - akivel együtt kezdtek Csurgón - Balogh Piroskával, a Noszlopy testnevelő tanárával még együtt játszhasson. És fontos szempont volt az is, hogy egy fiatal csapat, a Marcali VSZSE serdülő lányainak is edzője lehet. Szia Bea! Jó hogy itt vagy! Gratulálok a nagyszerű pályafutásodhoz! Remélem, még sok örömet szerzel nekünk játékoddal, és csapataid eredményeivel!

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb