290 éves a Marcali Plébánia (1722-2012)
A marcali plébánia és egyházközség kora középkori eredetű, földesurai, a Marczali család tagjai voltak, akik az ország előkelő nemesei közé küzdötték föl magukat. A templom és a plébánia a 1566-os török támadás idején elpusztult. Marcali városából török járási székhely lett. A hívek lelki gondozása a hódoltsági területen gyakorlatilag megszűnt.
Írásos emlékek maradtak fönn, hogy gróf Volkra Ottó János veszprémi püspök halála után 1720-tól 1723. januárjáig Zádory Mihály nagyprépost kormányozta a püspökséget. 1722-ben ő állította vissza a török megszállás után a marcali plébániát. Sajnos, papot ő sem tudott küldeni, hanem megerősítette licenciátusi tisztében Patkó Istvánt, aki már 1716 óta tevékenykedett a marcali hívek körében. Az első plébánost: Rajky János Ignácot 1724-ben gróf Esterházy Imre veszprémi püspök küldte Marcaliba, ahol 15 éven át működött.
Erről az évfordulóról egész évben megemlékezések és ünnepségek lesznek. A nyitó szentmise, jövő vasárnap március 25-én 9 órakor, templomunk védőszentjének Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén lesz. Ennek jegyében rendezzük meg a nagyböjti lelki napot a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Lesz püspöki szentmise is, május 26-án, Pünkösd szombatján, amikor délelőtt 11 órakor Balás Béla kaposvári püspök fiatalokat bérmál. Szeretnénk előadásokat, vetélkedőket is tartani az év folyamán a plébánia történetéről.
