Skip to main content

Győri Audi ETO KC II. - Marcali VSZSE 33-16 (15-10)

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2012. március 18. Vasárnap, 17:09

kezilabda-45Győrben szerepelnek ma a Marcali kézilabda csapatok. A felnőtt csapat játszotta az első mérkőzést. A Győr eddig mind a 15 mérkőzését megnyerte. Ma sem volt ez másképen, 16 forduló után is hibátlan teljesítménnyel áll az NBI/b bajnokság élén 576 lőtt góllal ....

Balogh Bea nyilatkozata: "A Győr vezeti a bajnokságot hibátlan teljesítménnyel. Mi igazából arra készültünk, hogy felszabadultan, teher nélkül, minél kevesebb kapott góllal játsszuk le ezt a mérkőzést. Az első félidőben azt hiszem hogy ez sikerült, tudatosan próbáltunk úgy támadni hogy a végén gól legyen, ezért nem igazán tudtak leindítani minket. Ismét egy nyitott védekezést választottunk, ami jól működött az első félidőben. Az Ágival (Győri Ágnes) egészen jól működött, jelzi ezt talán az is hogy ez a Győr csak 15 gólt dobott nekünk az első félidőben. A második félidőben annyiban változott a kép, hogy támadásban több helyzetet kihagytunk és ebből adódóan letudtak rohanni bennünket. Ez a gólok számában is megmutatkozott. Összegezve, én úgy gondolom, hogy nagyon sok jó dolgot csináltunk védekezésben és támadásban is. Tehát egy nagyon jó gyakorlási lehetőség volt az elkövetkezendő mérkőzésekre. Azt gondolom az első félidőben méltó ellenfele voltunk a Győrnek a második félidőben is igyekeztünk, de hát kevesebb sikerrel."

Következik itthon a Pénzügyőr-Spartacus akiket az ősszel otthonukban legyőztünk. Most a hatodik helyen vannak a tabellán, nekünk a 9. hely jutott. Nem lesz egy sétagalopp ... de győzni kell! Hajrá Marcali!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb