Skip to main content

Fémhulladék között közlekedési táblákat találtak Keszthelyen

Írta: mti
Megjelent: 2012. március 19. Hétfő, 11:37

mti_hirfelhasznaloTöbb mint két tonna fémhulladékot, s azok között közlekedési táblákat is találtak a pénzügyőrök Keszthelyen, egy magáningatlan ellenőrzése során - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága hétfőn az MTI-t. Cséve Szabolcs sajtóreferens közölte: a NAV Zala Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai a napokban tartott ellenőrzéskor találtak rá a több mint két tonna, szétválogatott fémhulladékra. A helyszínen két ember éppen egy utánfutóra rakodott réz és alumínium hulladékokat, amelyek között két közúti jelzőtáblát is találtak az ellenőrök.

A keszthelyi ingatlan tulajdonosának nem volt fémkereskedelmi engedélye, ezért a pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak. A hatóság azt is vizsgálja, hogy a telken tárolt holmik bűncselekményből származhatnak-e, de a két közúti jelzőtáblával kapcsolatban lopás gyanúja miatt már rendőrségi feljelentést tettek.

A sajtóreferens azt is hozzátette: a hatósági eljárás során a NAV a fémkereskedelmi engedély nélkül végzett tevékenység miatt bírságot szab ki, amelynek összege a szakértő által megállapított kár összegének a kétszerese.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb