Könyvbemutató Szőcsényben
Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2012. március 22. Csütörtök, 15:05
2012. március 20-án 15 órától Szőcsénypusztán, a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolában „Győzni vagy meghalni" Udvari Imre kéthelyi tizedes levelei a frontról (1915-1917) című könyvet mutatták be a szerzők, melyet a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, valamint a Marcali Kistérségi Ifjúsági Civil Tanács jelentetett meg. Markhard József igazgató úr meghívására iskolaigazgatók és történelem tanárok is érkeztek a rendezvényre. A program egyik célja volt, hogy bemutassa a hiteles forrásanyagokat feldolgozó legújabb helytörténeti kiadványokat, melyek az oktatásügyben kiegészítő anyagként is hasznosíthatók.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)