Hagyományőrző programok ...
A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tovább folytatódtak a hagyományőrző programok. Ebben a félévben a tavaszi ünnepkör került terítékre. Ma délelőtt az első és második osztályos tanulók Nyuszi túrán vettek részt, melynek állomásain érdekes feladatokat kellett teljesíteniük. Megismerkedtek a húsvéthoz kapcsolódó különböző mozgásos játékokkal, majd nyuszis mesékhez kapcsolódó kvíz kérdésekre válaszoltak. Nem maradhatott el a tojásvadászat és az aszfaltrajzverseny sem. Ezután megtekintették a színjátszók által bemutatott Tücsök című mesét.
A harmadik és negyedik osztályos gyerekek fészeképítésben, ügyességi játékokban, locsolóvers mondásban mérhették össze tudásukat.
Délután is változatos programokat szerveztek az osztályok. Lehetett tojást festeni, tojásfát készíteni, kókuszgolyót készíteni, meséket nézni és a húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos mondókákat, dalokat tanulni.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)