Skip to main content

Roadshow

Írta: dr. Árvai Tibor
Megjelent: 2012. április 25. Szerda, 04:54

_DSC5222Az MVÖ. Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola a héten, szintén, Kistérségi Társulási Gyűléseken volt. Többek között, Törökkoppány, Karád ,Szentgáloskéren jártunk. Az első napirendi pontként felkérést kapott a most már együttes Iskola bemutatására, nappali, levelezős , tanfolyami rendszerű képzési profiljára.

Mivel polgármesterek, közhasznú szervezetek, egyesületek is jelen voltak, a FELNŐTTKÉPZÉS is nagy hangsúlyt kapott az előbb felsoroltakkal. A tájékoztatót dr. Árvai Tibor az Iskola Felnőtt-képzési koordinátora prezentációs előadásával tartotta meg amelyben segítette Csernalovics László az Iskola nevelője dokumentáció készítésével. Az Iskolai az erre az alkalomra készített külön szóróanyag kiosztásában, az Iskola propagálásában az érintettekkel való közvetlen beszélgetésben közreműködött Szabados Máté 11/A osztályos tanuló.

A Polgármesterek anyagi, szervezési jellegű kérdéseket tettek fel, illetve konkrét tanfolyami kezdéssel kapcsolatos árajánlatot is kértek dr. Árvai Tibor előadótól, aki az Iskola, mint képzőszerv nevében minden, a lehetőség szerinti támogatást megpróbál biztosítani!

Az Iskola ezt követően is a képzési-szakmai marketing tevékenysége keretében, további kistérségekben is be kíván mutatkozni.

Fotók: Csarnalovics László

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb