Interjú Galácz Györggyel, Balatonmáriafürdő polgármesterével…
Hamarosan kezdődik a balatoni szezon. Felkerestem Galácz Györgyöt Balatonmáriafürdő Polgármesterét és a település helyzetéről, a nyári szezonról, a kulturális programokról kérdeztem.
Balatonmáriafürdőn az elmúlt években jelentős beruházások valósultak meg. Azt tapasztalom, hogy egyre nehezebb az önkormányzatok helyzete. Ön hogyan látja Balatonmáriafürdő jövőjét?
Úgy gondolom az elmúlt évek fejlesztései bizonyították, Balatonmáriafürdő jó úton halad. Célunk, hogy tovább erősítsük településünk üdülő jellegét, hogy az itt élők és az idelátogató vendégek kulturált környezetben, jó színvonalú szolgáltatásokat igénybe véve élhessenek. Ma már mondhatjuk, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős mértékben aktivizálták a magántőkét. Panziók épülnek, éttermek újulnak meg, de sok magáningatlan is teljes felújításra került. Egyre többen gondolják úgy, nálunk érdemes befektetni.
A mai helyzetben a költségvetés összeállítása nem egyszerű feladat. Önöknél mire elég a rendelkezésre álló forrás?
Ebben az évben is elmondhatjuk, hogy stabil költségvetésből gazdálkodhatunk, adóságunk nincs, adóemelést nem terveztünk. A költségvetés összeállítása során, - az egyre nehezebb körülmények ellenére – elsősorban arra törekedtünk, hogy a település biztonságosan működjön. A korábbi években előkészített beruházások, fejlesztések megvalósítása azonban lelassult. A tervezett önkormányzati beruházások egy részét továbbra is pályázati források igénybevételével tudjuk csak megvalósítani.
A legfontosabb feladatnak tartom azoknak a szolgáltatásoknak magas színvonalú biztosítását, melyek mindennapi életünket meghatározzák, a turisztikai vonzerőt növelik, környezetünk értékeit védik. Ezért továbbra is nagy figyelmet fordítunk a közterületek, strandok üzemeltetésére, intézményeink fenntartására. Szociális és jóléti kiadásokra is annyit költünk, mint a tavalyi évben.
Milyen fejlesztéseket terveztek?
A Keszeg utca felújításának előkészítését már 2011-ben elkezdtük közösen Balatonkeresztúrral. A kommunális és közvilágítási hálózat az Ady Endre utcától a Vasút térig került felújításra. A mélyépítési munkák várhatóan május végéig befejeződnek.
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. partnerségével pályázni fogunk konzorciumi formában a „DDOP-5.1.2/B-11 „A közösségi közlekedés színvonalának javítását célzó infrastrukturális beruházások támogatására"
Az előkészületek folynak, reméljük, jövő évben megújul a vasútállomás és környéke a Vasút tértől a postáig. A beruházás értéke közel 200 millió Ft lesz. Nekünk, balatonmáriafürdői adófizetőknek a beruházás 13%-át, kb.: 26 millió Ft-ot kell fizetni.
Megkezdődött a déli vasúti pálya felújításának előkészítése is. A helyszíni egyeztetések megtörténtek. Balatonmáriafürdő területén az elkövetkezendő években a teljes vasúti pályaszakasz felújításra kerül, a vasúti átjárókat átépítik, akadálymentesítik.
Fontos és kiemelkedő feladat lenne a vasúti pályától délre eső területek csapadékvíz elvezetésének megoldása, az elmúlt években kialakult rendkívüli helyzetek miatt. Erre a területre a terveket elkészítettük, de pályázatunkat forráshiányra hivatkozva elutasították. Saját beruházásban egy közel 300 milliós munkát sajnos nem tudunk megvalósítani.
Folyamatban van a balatoni kerékpárút tovább építésének előkészítése. Balatonmáriafürdő közel 8 km-es szakaszon érdekelt. Reményeink szerint nemcsak az út fog megépülni, hanem hozzákapcsolódó szolgáltatások is. Például szociális helységek, kerékpár tárolók, megőrzök.
Balatonmáriafürdő minden évben gazdag programokkal várja vendégeit. Ebben az évben mennyi jut rendezvényekre?
Rendezvényekre ugyanannyit költünk, mint a tavalyi évben. Az éves programtervünket elfogadtuk, gyakorlatilag megegyezik a tavalyi évben megvalósultakkal. A programok megtekinthetők a honlapunkon.
Ebben az évben szeretnénk több helyi, színpadképes művészeti csoportnak fellépést biztosítani, ezzel is támogatni őket.
A Balatonmáriafürdőiek egyik fontos eseménye minden évben a balatoni szezonnyitó rendezvény. A program kiemelkedő eseménye lesz Gróf Széchényi Imrének, településünk alapítója mellszobrának felavatása. A mű Szabolcs Péter Munkácsy díjas szobrászművész alkotása. Az avatásra eljön Chiléből, Santiagóból, dr. Zahorán Ákos, Gróf Széchényi Imre dédunokája.
A háromnapos rendezvényre meghívtuk partnertelepüléseink küldöttségét is Lengyelországból, Németországból.
A szezon legnagyobb rendezvénye a július utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Balatoni nyár 2012 Balatonmáriafürdő program, amely egy időben zajlik a balatonkeresztúri fúvószenekari találkozóval. A részletes program kialakítása még szervezés alatt van.
Balatonmáriafürdő a turizmusból él, azt tapasztaljuk, egyre jobban kiéleződik a verseny. Mit tesznek azért, hogy népszerűsítsék a települést?
Én, általában az optimális méretű, gazdaságilag, szakmailag hatékony feladat ellátási rendszereket támogatom, legyen az turizmus, oktatás, szociális ellátás, vagy bármi más. Persze ennek kialakítása nem egyszerű feladat, mint ahogy rengeteg példa mutatja.
Ezért a túrizmus területén abban bízom, hogy a Turisztikai Desztinációs Menedzsment szervezet most már, rövid időn belül kialakul, amit az új turizmus törvény is támogatni fog. Ennek egyik lényeges eleme a térségi együttműködés. A Balaton északi partján már van jó példa erre, ilyen a Nyugat-Balaton-i térség.
Sajnos ezen a térfélen egyelőre „barkácsolás" folyik. Azok, akik már felismerték milyen előnyökkel jár az együttműködés azok sajnos még kevesen vannak. A többség a saját háza táján próbál „sepregetni".
Segítve a program megvalósulását a balatonkereszturi önkormányzattal közösen támogatjuk helyi turisztikai egyesületet. Az idén lesz második éve, hogy Balatonmáriafürdőn turisztikai információs iroda működik. Remélem az iroda létrehozásával egy olyan alapkövet tettünk le, amire építkezhetnek a turizmusban érdekeltek.
Köszönöm a beszélgetést! Jó szezont kívánok Önöknek!