Skip to main content

Német hét a balatonszetgyörgyi Dobó István Általános Iskolában

Írta: Bencze Bea
Megjelent: 2012. május 08. Kedd, 13:48

IMG_7580Április 23-tól április 27-ig hagyományainkhoz híven német nyelvi hetet rendeztünk első osztálytól nyolcadik osztályosokig iskolánkban. A projekt témája idén Svájc volt. A rendezvény célja: a tanulók nyelvi kompetenciájának fejlesztése, a német nyelv megszerettetése, fontosságának hangsúlyozása, új ismeretek szerzése. A tanulók lehetőséget kaptak arra, hogy a német nyelv terén elért, eddig megszerzett tudásukat alkalmazhassák. Természetesen az angol nyelvet beszélő tanulók is részt vehettek a versenyen.

Diákjaink csoportban és egyénileg dolgoztak. A feladatok közt többek között zászló festés, országismereti teszt kitöltése, nevezetességek keresése és mappába gyűjtése internet használatával, puzzle, makett és Power Point készítés szerepeltek. A testnevelés órákon a bécsi keringővel ismerkedhettek meg a felsős osztályok. A hét zárásaként meghallgattuk a svájci himnuszt, majd tanulóink bemutathatták egymásnak a hét folyamán szerzett tánctudásukat. Az egyes feladatok nyertesei oklevélben és tárgyi jutalmakban részesültek. A program zárásaként játékos váltóversenyben mérhették össze tudásukat az osztályok.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb