Skip to main content

Sokmilliós telefonszámlákat generált egy csaló

Írta: mti
Megjelent: 2012. május 20. Vasárnap, 11:14

mti_hirfelhasznaloLegalább százmillió forintos kárt okozott egy csaló, aki vezetékes telefonokra olyan készülékeket szerelt, amelyek rövid idő alatt horribilis összegű számlákat generáltak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonló módszerrel csaptak be.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi olyan, előre beprogramozott eszközökkel kapcsolta össze a vezetékes telefonokat, amelyek folyamatosan emelt díjas számokat hívtak.

A rendőrség a nyomozást egy budapesti férfi feljelentése alapján indította. A károsult arról számolt be, hogy egy internetes hirdetés nyomán telefonvonal-használati szerződést kötött egy cég nevében eljáró, Kovalits Gáborként bemutatkozó férfival.

A férfi a szerződés aláírása után a vezetékes telefonra egy készüléket szerelt, ez felkeltette a sértett gyanúját, ezért másnap tájékoztatást kért a szolgáltatójától. Ekkor derült ki, hogy a felszerelt készülék alig egy nap alatt több mint egymillió forintos forgalmat generált. A becsapott férfi ezután tett feljelentést.

A XVII. kerületi nyomozók a sértett lakásán fogták el az ott ismét megjelenő csalót, és igazoltatása során kiderült valódi személyazonossága is. M. József gépkocsijából különböző iratok, biankó szerződések, valamint a korábban lefoglalt készülékkel megegyező szerkezetek is előkerültek.

A nyomozás eddigi adatai szerint M. József terhére további két, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény is felróható. Az ismert három csalás során több mint százmillió forint kár keletkezett.

A rendőrség szerint valószínű, hogy M. József korábban hasonló módszerrel többeket is becsapott, ezért várják azok bejelentését, akiket hasonló módon károsítottak meg.

A BRFK XVII. kerületi kapitánysága különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. József ellen.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb