Szezonértékelés Balogh Beával …
Véget ért a 2011/2012 –es bajnoki szezon a Marcali VSZSE nűi NBI/B – kézilabda csapatának. Egy szezonértékelő beszélgetésre kértem Balogh Beatrixot a csapat játékos-edzőjét.
A hatodik – nyolcaik helyre vártad a csapatot az ősszel adott interjúdban. Nyolcadikak lettünk úgy hogy még az utolsó forduló előtt volt esély a hatodik hely megszerzésére. Utána néztem, és a statisztika is - a saját tapasztalatom is – azt mutatja, hogy egy jobb második fordulót játszottatok tavasszal. Ősszel 3 győzelem mellett 8 vereséget szenvedtetek, most tavasszal 5 győzelem 6 vereség a mérleg. És volt két nagyon szoros meccsetek is a Vasas és az Építők ellen, 1-1 góllal kaptunk ki. Persze én a Te értékelésedre vagyok kíváncsi!
Az őszi szezon értékelésekor már elmondtam, hogy tavasszal mindenképen több pontot kell szereznünk, és ez sikerült. Sajnálom nagyon, hogy az két mérkőzés amit te is említesz, a Vasas és az Építők ellen nem sikerült, mert ha azt a 2 pontot megszerezzük akkor valóban sikerült volna a hatodik hely környékén végeznünk. Igazság szerint a matematikai esélyünk még így is meglett volna, ha úgy alakulnak az eredmények.
Én úgy gondolom az, hogy ilyen fordulatot vett a bajnokság második szakasza a csapat szereplésében, az annak a következménye, hogy azok a játékosok, akik ugyan edzésben voltak már az ősszel, csak a tavaszi szezonra tudtak felkészülni teljesen. Gondolok itt a szülésből visszatérő Klász Karolára és a Papp Orsira. Velük és a sérülésből felgyógyulókkal mindenképen erősebbek lettünk a tavaszi fordulóra.
A csapatban a szezon elején jelentős változás volt, megítélésem szerint mostanra a tavaszi szezonkezdetre, kovácsolódott össze úgy igazán a csapat. Mindenkinek megtaláltuk a helyét védekezésben és támadásban. Ennek köszönhető, hogy voltak olyan mérkőzéseink ahol „látványosan” jobbak voltunk az ellenfelünknél, itthon is, de például idegenben a VKLSE ellen azt hiszem tényleg nagyon jó teljesítményt nyújtottunk csapatszinten. Ahogyan az ősszel, ugyanúgy most tavasszal is a csapat együtt gondolkodott, együtt harcolt, és mindenki tette dolgát, csak így tudtunk eredményesek, lenni.
Fontos volt, hogy a Klász Karola újra játszott, az Ő dinamikája sokat segített. Említettem a már a Papp Orsit aki most a szezon végén már sokat segített, vagy itt van velünk a Fehér Kitti akivel több variációs lehetőségem lett a csapat szerkezetben. A Tanai Berni újrakezdése az óriási segítség volt a csapatnak, szenzációsan teljesített!
Őszségében akkor elégedett vagy?
Igen! Én úgy gondolom, hogy igen!
Nem fiatal csapat a mienk, viszont hatalmas az elszántság, a küzdeni tudás, és hát a tapasztalat. Változóban van az NBI/B ahogy én érzékelem. Úgy látom, az új sporttámogatási rendszert kihasználva, több csapatnál komoly tervek készülnek az első osztályba jutás, a tovább lépés érdekében. Fiatal, nagyon ambiciózus játékosokkal van tele a mezőny. Nagyon „mennek”, nagyon akarnak. Hogy tudjuk tartani velük a lépést?
Azt gondolom, hogy bírjuk. Ez egy jól összekovácsolódott rutinos csapat. Ha kérdésedben arra utalsz, hogy az ősszel több fiatal szereplését terveztem, arra azt tudom mondani, hogy akit lehetett átvettem. Azok a fiatalok, akik az augusztusi felkészülésünk során velünk készültek, és néhány mérkőzésen kipróbáltam, végül nem kerültek be a csapatba. Nekik az ifi volt az a szint, amit tudtak. A nyáron a felkészülésbe sok minden belefért, de amikor már komoly mérkőzéseket játszottunk kiderült, hogy nekik az ifi az, ami tudásuknak megfelel. Van néhány fiatal: a Hanusz Boglárka, vagy a Bors Kriszta és persze a Fehér Kitti aki „belefér” a felnőtt csapatba. Az elmúlt szezonban igazán nem tudtam fiatalítani, annyi változás azért történt, hogy a felnőtt edzésekre a serdülőből is jöttek játékosok.
Az anyagiakról. Én a korábbi helyzetről nem rendelkezek tapasztalattal, de azt hallom a játékosaimtól, hogy a korábbiakhoz képest sokkal rendezettebbek a körülmények. Még most is előfordulnak nehezebb időszakok, de eddig még mindig sikerült „átvészelni” a helyzetet. Én remélem, hogy jövőre is hasonlóképen lesz.
A mezőnyről … Én a korábbi mezőnyt nem ismerem, csak ebben a bajnokságban szerezhettem tapasztalatot. Azt mindenképen látom, hogy fiatal csapatokkal kerültünk szembe, az látszik, hogy ők jóval többet tudnak edzeni, mint amire nekünk lehetőségünk van. Ez a különbség akarva-akaratlanul azért kijön. Ahhoz hogy mi ezekkel a csapatokkal fel tudjuk venni a versenyt, ahhoz egy-egy meccsen több kiváló – bravúr- teljesítményre van szükség a csapatunkon belül. Az átlagos jó teljesítmény ezek ellen a csapatok ellen nem elég. Legalább 2-3 embernek kiemelkedőt kell nyújtania ahhoz hogy esélyünk legyen. És hát persze kell Ági a kapuban, az Ő „csodáival”!
Úgy gondolom, hogy az NBI/B az nagyon jó lehetőség a fiatalabb játékosoknak, - akik az NBI –re még nem érettek- arra, hogy játszanak! Innen az NBI/B –ből lehet kitűnni, és feljebb jutni. Sokkal előbbre jutnak ebben a sportágban egy NBI/B csapatban játszva, mint egy NBI –es csapat kispadján ülve! A játék ebben a korban iszonyúan fontos! Úgy látom, hogy ez a mezőny elég erős ahhoz – a Győr, a Fradi, a Kispest, a Mohács, az Építők – hogy komoly munkára késztesse a fiatalokat.
Az előző kérdésemben utaltam arra, hogy nagy tapasztalattal rendelkező csapat vagyunk. Hölgyeknél nem illik, de hát sportolókról van szó, ezért bátorkodom a csapat átlag életkorával foglalkozni. És mielőtt abba hibába esnék, hogy túldimenzionálnám a kérdést, gyorsan emlékeztetem magamat és olvasóinkat, két szenzációs győzelmünkre a Siófok és Kispest huszonéves lányai ellen! De megkerülhetetlen gondolom a kérdést, hogyan tovább? Kik tudják vállalni gyereknevelés, munka mellett a következő szezont?
Nem lesz könnyebb a jövő szezon sem, de azt gondolom, ha ez a csapat így együtt marad, - márpedig úgy néz ki, hogy a gerince marad -, akkor nem lesz baj. Bízom abban is, hogy egy-két fiatal már bekapcsolódik a felnőtt csapat munkájába.
Fontos, hogy a Győri Ágit itt tudjuk tartani. Biztos vagyok benne, hogy a mezőnyben nincs jobb kapus nála. Teljesítménye, hozzáállása, emberi magatartása, nagyon nagy segítségemre van. Mindenképen szüksége van a csapatnak a játékára.
A Krajczár Ibolya és a Müller Márta az aki bejelentette, hogy az ősszel már nem játszik, abbahagyják a játékot. Én azért még mindig bízom benne, hogy meggondolják magukat. A többiek úgy néz ki, hogy maradnak.
Nem igazolunk senkit vidékről. Az elmúlt szezon kezdetén a egyesület és a csapat vezetése, hozott egy döntést arról, hogy igyekszik helyi, illetve a városban már letelepedett játékosokból összeállítani a csapatot. Ezen most sem kívánunk változtatni. Van kivétel például a Major Andrea, aki már sok-sok éve ennek a csapatnak a játékosa , vagy a Győri Ági, aki szívvel lélekkel, minden tudásával ezt a csapatot szolgálja. Nincs szándékunkban igazolni új játékost. Megvagyunk!
Azt is hozzáteszem, hogy nagyon komolyan gondolom, hogy előbb – utóbb a most serdülőben játszó gyerekeknek kell lehetőséget adni. Meg is lesz ennek a módja. Inkább nekik adok bizalmat, mint egy idegennek.
Már tart a jól megérdemelt pihenő a csapatnak. Tervezel nyári programot? Mikor kezditek a felkészülést?
Augusztusban kezdünk. Annyiban lesz változás, hogy már úgy kezdjük a felkészülést, hogy az NBI/B ifi csapata az elsősorban a mostani serdülő csapat lesz. Abból a csapatból legalább nyolc játékos a felnőtt edzéseken is részt fog venni. Terveim szerint négy felnőtt edzés lesz egy héten a felkészülés alatt. Az ifi-serdülő csapatnak pedig napi két edzés, és akkor néhányuknak a délutáni edzésük a felnőttekkel lenne. Nem titok, hogy lehetőséget kívánok biztosítani többeknek közülük, a felnőtt csapatban a játékra. Persze koruknak és képességüknek megfelelő módon.
Szeretnénk kihasználni a Fürdő nagyszerű lehetőségeit. Részt vesz a felnőtt csapat a strandkézilabda bajnokságon, és a gyerekeknek is szervezünk lehetőséget a játékra. Az élsportnak ezen a szintjén már nem lehet heteket kihagyni, szükség van a munkára. Augusztusban nem szabad a nulláról kezdeni.
Befejezésül?
Szeretném az alkalmat megragadva, megköszöni a szurkolóinknak, hogy kitartanak mellettünk, és bíztatnak minket. Türelmüket kértem, és kérem most is. Nem lesz könnyű a következő szezon sem, de mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikeres szereplés érdekében. Továbbra is az a fő feladatunk, hogy megmaradjunk az NBI/B –ben, ha lehet a közép mezőnyben. Mert amikor már tényleg jönnek a gyerekek, nekik már ez a szint, az NBI/B maradjon meg, hosszútávban kell gondolkoznunk. Kérem, legyenek türelmesek, és értékeljék azt, hogy akik most játszanak a csapatban, azok nagyon sokat tesznek és áldoznak azért, hogy Marcaliban NBI/B kézilabda legyen.
Köszönöm a beszélgetést! Hajrá Marcali!