Skip to main content

Korábbi fegyveres rablás és emberölés gyanúsítottjai rendőrkézen

Írta: SMRFK Sajtószolgálat
Megjelent: 2012. június 20. Szerda, 10:56

rendor_80Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
A kaposvári Drávamente Takarékszövetkezet ellen tegnap végrehajtott fegyveres rablás őrizetbe vett elkövetőjét a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki az ugyanazon pénzintézet ellen 2012. április 2-án elkövetett fegyveres rablás ügyében is. A nyomozók még a tegnapi nap folyamán elfogták azt a 20 éves, szintén kaposmérői férfit, aki a gyanú szerint bűntársként közreműködött az áprilisi rablásban. A rendőrség indítványozza mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2011. december 28-ra virradóra gamászapusztai lakásán bántalmazta az ott élő 60 éves nőt. A sértett az elszenvedett sérülései következtében a helyszínen elhunyt. A nyomozók az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki két budapesti személyt, egy 36 éves nőt és annak 37 éves élettársát, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb