Skip to main content

Elaludt a motor tolvaj

Írta: SMRFK Sajtószolgálat
Megjelent: 2011. május 06. Péntek, 12:59

rendor_80Zajra ébredt Somogysárdon egy családi házban a tulajdonos május 5-én éjszaka. Kinézett az udvarra, és azt látta, hogy egy ismeretlen személy az ő motorkerékpárját tolja ki az udvarból. Ekkor kiabálni kezdett a tolvajnak, és elzavarta. Mintegy fél óra elteltével megint zajt hallott, ekkor ismét kinézett az udvarra, és azt látta, hogy a szomszédja udvarából tol ki egy motorkerékpárt ugyanaz a személy.

Ekkor szólt a szomszédjának, és az ismeretlen után indultak gépkocsival, még a faluban utolérték, mivel a tolvaj a motorkerékpárt még ekkor is tolta. Kérdőre vonták, de nem tudott a cselekményére magyarázatot adni, annyira ittas állapotban volt, hogy lefeküdt a motor mellé, és elaludt. A tulajdonos a rendőrséget értesítette, a Nagybajomi Rendőrőrs járőreiérkeztek a helyszínre, ekkor a tolvaj még mindig a földön a feküdt, és horkolva aludt. Amikor sikerült felébreszteni, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították. A 45 éves bajai, büntetett előéletű
férfi ellen lopás miatt folytat eljárást a nyomozó hatóság.

Elfogták a barcsi rongálókat

Elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki május 5-én a Barcsi Rendőrkapitányság munkatársai azt a két fiatalkorú fiút, akik a bizonyítékok alapján április 27-re valamint május 5-re virradóra Barcson a Dráva parton fa kerítés elemeket, valamint padokat és asztalokat rongáltak meg, égettek el. A Baranya megyei fiatalok minden bizonnyal ittas állapotban követték el céltalan rongálást, amely miatt büntető eljárás indult ellenük, az általuk okozott kár 60.000 forintra tehető. 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb