Tolvajok rendőrkézen
Marcali Rendőrkapitányság
Július 22-én kora este jelentették a rendőrség ügyeletére, hogy a Varászló, Patihídpuszta külterületén található halas tavaknál engedély nélkül horgászik 4 férfi. A kiérkező járőrök láttán futásnak eredtek, azonban a halőrök segítségével sikerült elfogni a 3 zalakomári, illetve egy lengyeltóti férfit, akiknél – bár menekülés közben az eltulajdonítani kívánt halból 10 kilogrammnyi pontyot eldobtak – mintegy 5 kg halat találtak, amiből 25 db növendék hal, valamint 3 db piaci méretű hal volt, összesen mintegy 10.000 Forint értékben. A tiltás ellenére horgászó, lopáson ért 4 férfi horgászfelszerelését a rendőrök lefoglalták, az elkövetőket pedig szabálysértési őrizetbe vették.
Holládon a Rákóczi Ferenc utcában rámolt ki egy házat július 21-én délután az a három helybeli férfi, akiket röviddel a bejelentés után elfogtak a rendőrök. Egyikük lakóháznak udvarán összekészített fém tárgyakat találtak, amelyekről megállapították, hogy a betörésből származnak. Egy másiknál – ruházatának átvizsgálása során – kézi szerszámokat is találtak. A három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, akik a lopást beismerték. Elmondták továbbá, hogy kulccsal mentek be a házba, ezért nem betöréses, hanem alkalmi lopás gyanúja miatt indult ellenük eljárás.
{module [99]}