Skip to main content

XI. Balaton kupa – Fonyódliget

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2012. augusztus 24. Péntek, 04:50

balatonkupaA résztvevők véleménye alapján a XI. Balaton kupa az utóbbi évek egyik legsikeresebb rendezvénye volt. Hiszen adva volt a népes résztvevő és szurkoló gárda, valamint a hozzá kapcsolódó kitűnő időjárás. A folyamatos sportolás mellett volt idő a Balaton adta lehetőségek kihasználására, az ismerkedésre, barátkozásra.

Természetesen minden csapat az eredményességre is törekedett. Így sportszerű, de nagyon hajtós kiélezett színvonalas mérkőzéseken a következő eredmények születtek: itt letölthető!

Megyénket az alig megalakult mesztegnyői utánpótlás csapat - nagyszerű játékkal döntetlent játszottak a Mezőnagymihály csapatával – valamint a Balaton KC és a Balatonszárszó csapata képviselte. A Siklós ellen egy hatalmas küzdelmet hozó jó mérkőzésen nyert a Balaton KC megérdemelten. Gratulálok mind a három „hazai" csapatnak!

Ősz János

A szerkesztő megjegyzése:

Emlékeim szerint negyedik alkalommal voltam a Balaton Kupán tudósítani. Minden alkalommal azt tapasztalom, hogy egy nagyszerű hangulatú torna, amit imádnak a gyerekek és talán a felnőtt kísérők is. Az edzők, játékvezetők, csapatvezetők is nyaralnak” egy kicsit. A közös esti beszélgetések, jót tesznek az emberi kapcsolatoknak, a sportbarátságoknak. A hatalmas ifjúsági tábor és létesítményei, na meg a Balaton pedig pont elég az ifjúságnak ahhoz, hogy jól érezze magát.

Idén megint sok csapat volt a tornán, de voltak „gyengébb” évek. A csapatok időleges elmaradásának oka visszatérően a pályák minősége. Sajnos sok éve már, hogy nem költöttek a karbantartására… bár a javítgatás helyett a műanyag borítású pálya lenne a hosszú távú megoldás.

Talán most a TAO –s pénzek lehetőségével élni kellene a szövetségnek. A tábor is állami tulajdonba került, nem fenyegeti az eladás veszélye. Tenni kellene ez ügyben, mert ha a körülmények javulnának, a tornákon túl is nagyon sokan választanák edzőtábor színhelyének a fonyódligeti tábort!

Gratulálok a szervezőknek! Nagyszerű sportrendezvényt láttam!

A „hazai” csapatokról …

21 .-e  délutánját töltöttem a tornán volt alkalmam  látni mind a három Somogy megyei csapatot. A Balatonszárszó csapatánál egy folyamatos fejlődést tapasztalok,  - láttam már jobban is játszani őket, Marcaliban  - de látszik, hogy nagyon akarnak.

A Mesztegnyő egy nagyon fiatal, most alakult csapattal szerepelt a tornán. Én pont azt a mérkőzésüket láttam, ahol az utolsó percekig esélyük volt a bravúrra, hogy újoncként legyőzik az Mezőnagymihályt akik végül a negyedikek lettek. Látva a szakvezetők és lányok hozzáállását fogunk még hallani a csapatról!

A Balaton KC… megérdemelten és hatalmas csatában, megnyerte a Balaton Kupát. A csapat a Balatnkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola diákjaiból, valamint két „kölcsön” kislány Jáger Luca, illetve Németh Zsófia - akik a Marcali VSZSE serdülő csapatának játékosai- tevődött össze. Horváth Zoltán a csapat vezetője évek óta együtt működik a Marcali VSZSE kézilabda szakosztályával. Jelenleg Dudás Emese és Preisendörfer Gréta – mid ketten a Balaton KC játékosai is -  jár naponta Szántó Angélához a VSZSE  serdülő csapatának edzéseire. Nagyszerű sportvezetői magatartás ez a példás és önzetlen együttműködés!

A tornát végül veretlenül nyerte a Balaton KC, a korcsoport legjobb mezőnyjátékosa Dudás Emese lett!  Gratulálok! 

Mezőfi Brigitta képei:

Dudás István képei:

A Facebook -ról ...

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb