Skip to main content

Elütött egy nőt autóval, pedig nem is vezethetett volna

Írta: SMRFK Sajtószolgálat
Megjelent: 2012. augusztus 28. Kedd, 10:20

rendor_80Barcs Rendőrkapitányság

A Barcsi Rendőrkapitányság ügyeletére augusztus 26-án reggel egy helyi áruház üzletvezetője telefonon tett bejelentést. Elmondta, hogy egy ismeretlen személy, egy zöld színű Suzuki Swift típusú gépjárművel az üzlet parkolójában elütött egy helybeli nőt, majd a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta. A barcsi mentőszolgálat munkatársai a sérültet a Szigetvári Kórház sürgősségi osztályára szállították. Sérülései az elsődleges vizsgálatok alapján könnyűek, a kórházat elhagyhatta.

Az adatgyűjtés, tanúkutatás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy a keresett jármű Barcson, a Széchenyi utcában található, ahol azt az ismeretlen járművezető lezárva hagyta, majd ismeretlen helyre távozott. Ezt követően a jármű lefoglalásra került.

A baleset során személygépkocsiban ülő utasok személye ismerté vált, és meghallgatásuk során megállapítást nyert a járművezető személye, akit a járőrök előállítottak a Barcsi Rendőrkapitányságra. A helybeli férfi ellen büntető eljárás indult segítségnyújtás elmulasztása miatt.

Fonyód Rendőrkapitányság

Augusztus 27-én délután egy karádi lakos tette telefonon a bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy a községben lakó testvére a távoltartás ellenére haza ment. A kiérkező járőrök megállapították, hogy a férfi annak ellenére jelent meg 10:00 óra és 15:30 óra közötti időben otthonában, hogy ellene a Siófoki Városi Bíróság határozatában 15 nap távoltartást rendelt el, ezért őt a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb