Skip to main content

Hoffmann: várhatóan kétezer iskola kerül át állami fenntartásba

Írta: mti
Megjelent: 2012. szeptember 04. Kedd, 04:26

mti_hirfelhasznalo_copyBudapest, 2012. szeptember 3., hétfő (MTI) - Az oktatási államtitkár arra számít, hogy legalább kétezer iskola kerül majd át állami fenntartásba januártól. Erről az oktatási államtitkár az M1 Este című műsorában beszélt hétfőn.

Emlékeztetett: az önkormányzatoknak szeptember végéig kell szándéknyilatkozatot tenniük arról, hogy tudják-e a jövőben vállalni az intézmények fenntartását. Ezt követően - már a költségvetési számok pontosabb ismeretében - október végéig kell a 3000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a képviselőtestületeknek egyértelműen nyilatkozniuk.

Kifejtette: pontosan szabályozták, milyen körülmények hiánya esetén mondhatnak le az önkormányzatok a működtetésről.

Úgy sejtem az intézmények jóval több mint felét, legalább kétezer intézményt kell majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak koordinálnia - fogalmazott Hoffmann Rózsa.

Nem lesznek ugyanakkor szándékolt elbocsátások, és összevonások - erősítette meg ismét az oktatási államtitkár. Hozzátette: korábban jelezték, hogy azoknak a paramétereknek, amelyeket a törvény egyértelműen lefektet, meg kell felelni. Ha ebből az következik, hogy szomszédos iskolákban csak 10-12 gyerek van, akkor ott nyilvánvalóan összevonásra lesz szükség, és ebből az következik, hogy ott kevesebb pedagógus is el tudja látni a feladatot - jelezte.

Az iskolaköpeny használatáról azt mondta: az egyenruha, vagy iskolaköpeny nagyon sok előnnyel jár.

Azt az óriási különbséget, ami a gyerekek között van öltözködésben a köpeny "áldásos módon eltakarja". Emellett magyar munkavállalók kapcsolódhatnának be közbeszerzés útján a köpenyek, egyenruhák megvarrásába - jegyezte meg.

"Melengetem ezt a gondolatot (...) vállalom, hogy nagyon jónak tartanám" - fogalmazott, hozzátéve: keresnek hozzá forrásokat.

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb