Életmentő rendőrök. Részletek ...
Egy 48 éves debreceni férfit mentettek meg a helyi rendőrök, aki öngyilkossági szándékkal Debrecen, Menyhárt József téren található 10 emeletes ház tetejéről le akart ugrani, amikor is cselekedetében a helyszínre kiérkező három járőr megakadályozta.
Hétfőn kora délután érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére, miszerint Debrecen, Menyhárt József téren egy férfi öngyilkossági szándékkal tartózkodik egy 10 emeletes társasház tetején.
A mentőszolgálat és a rendőrök /4 járőr / egyszerre érkeztek a helyszínre. Három rendőr /egy rendőrnő és két férfi kollégája/ felszaladt a lépcsőn a tetőre — mivel az egyik lift foglalt míg, a másik működésképtelen volt — ahol feltalálták a zavartan viselkedő középkorú férfit, aki már az épület szélén állt, úgy hogy az egyik lábát már a levegőbe tartotta. A rendőrnő verbálisan próbált kapcsolatot teremteni a férfival oly módon, hogy nyugodt hangon magára vonta a férfi figyelmét, miközben a két férfi kollégája a leugrani szándékozó férfi mögé kerültek, s egy felsőtestére irányzott fogással visszarántották a párkányról a tetőre és lefektették.
A tetőn tartózkodó rendőrök sikeres életmentését követően, a megmentett férfi közölte, hogy 2 levél nyugtatót vett be, ezért a mentőszolgálat munkatársai további ellátás végett kórházba szállították.
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
{module [99]}