Skip to main content

12. forduló mérkőzéseivel folytatódott az Öregfiúk bajnokság …

Írta: 1nagyur
Megjelent: 2012. szeptember 11. Kedd, 21:01

kekto_oregfiuk_bajnoksagMost az Andocs csapatát fogadtuk, jó mérkőzésnek néztünk elébe mert kulturált focit játszó csapat érkezett ellenfélnek. Kétségeink nem voltak az eredmény miatt, de Andoccsal mindig jó mérkőzéseket szoktunk játszani. Úgy is indult a mérkőzés hisz már a tízedik percben megszereztük a vezetést, Czuring Norbert lőtt a hálóba. A gól felébresztette az ellenfelet mert több veszélyes támadást vezettek, de ezeket hárítani tudta védelmünk. És amit ők kihagytak mi belőttük, hisz a csapathoz visszatért Virág Béla rúgott kettő gólt, és ezt még Virág Krisztián is megtoldotta egyel. Csapatunk 4-0-ás előnnyel ment a pihenőre.

Lehet megártott a pihenő, mert a kezdés után nem sokkal egy ellentámadásból szépített Andocs csapata, ezt követően a csapat felébredt és elkezdtük a gólgyártás. Egyéni akció után Suchman Tamás lőtt gólt, ezt követte a csapat új igazolása Sohonyai Tamás gólja. A végén megint elaludtunk, mert egy szép ellentámadásból lőtt gólt Andocs csapata. Mivel több gól nem esett, csapatunk 7-2-re nyerte a mérkőzést.

Marcali Öregfiúk-Andocs Öregfiúk 7-2

Gól lövök:Virág Béla 2. Virág Krisztián 2, Czurring Norbert, Suchman Tamás, Sohonyai Tamás

A következő mérkőzésünk 2012.09.17-én lesz a sport utcai stadionban ahol a Visz csapatát fogadjuk, mindenkit szeretettel várunk szurkolni.

És a végén A csapat nevében szeretném ezúton köszönteni csapatunk legidősebb tagját Fándli Pétert (Fatert) 57-ik születése napján.

Fater Isten éltessen sokáig Születésnapod alkalmából !!!!!!!!!!!!!!!

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb