Skip to main content

Két személyt vettek szabálysértési őrizetbe a Marcali Rendőrkapitányság járőrei a tegnapi napon

Írta: SMRFK Sajtószolgálat
Megjelent: 2012. szeptember 13. Csütörtök, 09:37

1rendorTelefonon érkezett a bejelentés a Rendőrség ügyeletére szeptember 12-én kora délután, hogy Marcaliban az egyik élelmiszer boltban egy személyt tetten értek, amint a boltból fizetés nélkül akart kivinni különböző termékeket. A Marcali Rendőrkapitányság járőrei rövid időn belül a helyszínre érkeztek és megállapították, hogy a lopáson ért elkövető egy 45 éves helybeli férfi, aki összesen mintegy 1700 Forint értékben szeretett volna eltulajdonítani piperecikket és kávét. A férfit az általa elkövetett cselekmény miatt szabálysértési őrizetbe vették.

Kéthely külterületén, a 68-as számú úton vonták ellenőrzés alá a Marcali Rendőrkapitányság járőrei szeptember 12-én délután azt az Opel Astra Caravan típusú személygépkocsi vezetőjét, aki az intézkedő rendőröknek nem tudta bemutatni vezetői engedélyét, mivel elmondása szerint ittas járművezetés miatt a vezetéstől eltiltották. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy a 45 éves kéthelyi férfit a Marcali Városi Bíróság eltiltotta a járművezetéstől, ezért őt az általa elkövetett cselekmény miatt szabálysértési őrizetbe vették.

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb