Somogyi siker az Országos Lépcsőfutó Bajnokságon
A SOTE Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében rendezték meg a tűzoltók Lépcsőfutó Országos Bajnokságát Budapesten. A megmérettetésen a tűzoltók versenyszerű keretek között mérték fel, mekkora fizikai igénybevételt jelent egy-egy speciális tűzoltói beavatkozás. A versenyre Somogy megyéből a kaposvári és a siófoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság, valamint a KÖTÉL egyesület kétfős csapatai neveztek.
A tűzoltók lépcsőfutó versenyét 2000 óta rendezik meg Budapesten, a viadal egyúttal a Pozsonyi Nemzetközi Lépcsőfutó Verseny válogatása is, hiszen az itt született eredmények alapján állítják össze az ott induló versenycsapatot. Országos szintű, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által megrendezett versenynek 2006. óta számít.
A bajnokság szabályai szerint a versenyzőknek teljes védőfelszerelésben, légzőkészülék használatával, egyénileg vagy párban kell felfutniuk a 23. emeletre.
Az idei versenyen győzteseket önkéntes, létesítményi, hivatásos és abszolút kategóriában hirdettek, helyezetteket pedig 18-29 éves, 30-39 éves és 40 év feletti korcsoportban.
Az ifj. Bodó László és Veres Soma (KÖTÉL Egyesület) páros az önkéntes kategóriában első helyezést ért el. A negyvenegy hivatásos tűzoltópárosból a Nagy Imre tű. tőrm., Szalai Jenő tű. tőrm. (Siófok HTP) páros a tizennyolcadik, míg a Marics Péter tű. őrm., Hoffman Balázs tű. őrm. kettős a harmincötödik helyen végzett.
Fotók: Kaposvári Önkéntes Tűzoltó- és Életmentő Egyesület
{module [99]}
Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355