Besurranót és trükkösöket fogtak Kaposváron
Egy nap alatt 3 személy került őrizetbe a Kaposvári Rendőrkapitányságon.
Egy kaposvári lakásba a nyitott ajtón keresztül jutott be egy 24 éves kaposvári nő október 18-án. Azzal a céllal surrant be a lakásba, hogy élelmiszert, használati tárgyakat és rádiót próbáljon meg eltulajdonítani, azonban a szemfüles szomszédok tetten érték. A fiatal nőt előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vételére is sor került.
Szintén Kaposváron, egy családi háznál jelent meg október 18-án egy fiatal férfi, és vizet kért az ott lakó idős hölgytől. Amíg ő a konyhába ment vízért, addig a fiatal férfi a ház nyitott ablakán beugrott és elvitte a házaspár asztalon hagyott – aznap átvett - nyugdíját. A helyszíni adatgyűjtés során felmerült egy gépkocsi, melyet a járőrök helyismeretének és rutinosságának köszönhetően később meg is találtak. A jármű bérlőjét elszámoltatták aznapi tevékenységéről, ekkor derült ki, hogy két kaposvári, büntetett előéletű férfi hozható kapcsolatba a bűncselekmény elkövetésével. A férfiakat előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, gyanúsítottkénti kihallgatásukra sor került, őrizetbe vételük mellett folyik ellenük az eljárás lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben idegenek jelennek meg a házuknál, nagyon körültekintően és óvatosan teljesítsék a kéréseiket, soha ne engedjék be őket otthonukba! A tolvajok különböző történetekkel próbálják elterelni a sértettek figyelmét, megszabadítva őket értékeiktől.
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság