Fő tartalom átugrása

Férfiholttestet találtak a Balatonban

Írta: hvg.hu
Megjelent: 2012. október 23. Kedd, 14:35

hvgEgy férfi holttestét találták meg a Balatonban Balatonszemesnél hétfőn; feltételezhetően Kosztolányi Balázst, az október 9-én eltűnt vitorlázót találták meg, a rendőrség azonban ezt egyelőre nem tudta megerősíteni.

Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az esettel kapcsolatban annyit közölt, hogy folyamatban van a holttest személyazonosságának megállapítása. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője úgy tudja, hogy a holttestre egy vitorlázó talált rá a Balatonszemes és Zánka közötti a nyílt vízen.

Október 9-én eltűnt a Balatonban Kosztolányi Balázs, aki tavalyi a Kékszalag vitorlásversenyen hajója kategóriájában győztes volt csapatával. Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere az esettel kapcsolatban arról számolt be, hogy Kosztolányi Balázs jó kondícióban lévő, rutinos, hatvan év körüli hajós, aki rendszeresen vitorlázik. Aznap dél körül indult el a balatonföldvári kikötőből, és 15 óra előtt találták meg a hajóját üresen, mintegy 15 kilométerrel arrébb, Révfülöp közelében, ahol megfeneklett. A vitorláson az automata kormány be volt kapcsolva, így sejteni sem lehet, hogy mikortól nem kormányozták. Kosztolányi Balázs vélhetően a vízbe esett, hiszen a hajó hátsó korlátja megsérült.


Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb