Gyilkos galóca mérgezett meg több embert Budapesten
Budapest, 2012. november 2., péntek (MTI) - Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy nő és három férfi ellen, mert gyilkos galócát és tuskógombát adtak több embernek, akik közül eddig már hármat életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A rendőrség honlapján közzétett fényképes felhívásban szereplő gyanúsítottak október 29-án a XV. kerület erdős részén gombát szedtek, majd abból több embernek is adtak. Az elfogyasztott gyilkos galóca, valamint tuskógomba miatt eddig már három embert szállítottak kórházba életveszélyes állapotban.
Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrséget november 1-jén értesítette a toxikológiai intézet a mérgezésekről, a gyanúsítottakat még aznap este elfogták.
A kihallgatás során felmerült a gyanú, hogy a gombákból több ember is kaphatott, ezért a rendőrség azt kéri, hogy akik a felhívásban szereplő fotókon látható személyektől kaptak vagy vásároltak ismeretlen eredetű gombát, jelentkezzenek bármely kórház toxikológiai osztályán, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságán tanúkihallgatás céljából. A fényképes felhívás ezen internetcímen érhető el.
Ne sajnáljuk az időt, vigyük el a gombát szakemberhez!
Forrás:
http://akciospotencial.blog.hu/api/trackback/id/186393
Hogyan ismerjük fel a gyilkos galócát?
Azt hiszem abban mindannyian egyet értünk, hogy a hangsúly az egyre hatékonyabb kezelési terápiák ellenére is a megelőzésen van. Manapság rengeteg internetes oldalon megtalálhatóak a gombagyűjtés szabályai, ezeket itt nem is részletezném. Tekintettel arra, hogy ennek ellenére még mindig vannak halálos áldozatai a felelőtlen vagy figyelmetlen gombaszedésnek, néhány pontban összefoglaltam a „gyilkos galóca teszt” legfontosabb lépéseit:

1. A gombát mindig teljes tönkkel együtt távolítsuk el a földből, így az esetleges bocskor sem marad rejtve előttünk!
2. Ne próbáljuk meg kalapszín alapján azonosítani a gombát, ugyanis a kalap színe a gomba korával illetve az időjárási viszonyokkal együtt változik.
3. Kukkantsunk a kalap alá: ha fehér lemezeket látunk, biztosak lehetünk benne hogy nem vargányát találtunk, vizsgálódjunk tovább
4. Van gallérja a gombának? Van bocskora a gombának? Ezt a két kulcskérdést a „gyilkos galóca tesz” során semmiképpen ne felejtsük el feltenni, hiszen ennek a két bélyegnek az együttes megjelenése megbízhatóan jellemzi a galócákat.
5. Vizsgáljuk meg a tönköt. Ha un. márványozottságot vélünk felfedezni a tönkön, semmiképpen ne rakjuk a vacsoránkba a gombát, bármennyire szépnek is találjuk, mert sikerült begyűjtenünk a gyilkos galócát. A többi gyűjtött gombával semmiképpen ne rakjuk közös kosárba, mert egy kis darabka a gyilkos gombából is éppen elég egy családi tragédiához.
6. Ne sajnáljuk az időt, vigyük el a gombát szakemberhez!
A lenti kép forrása: sulinet.hu

{module [99]}