Sajtóközlemény - Szita Bence eltűnésével kapcsolatban...
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság által kiadott sajtóközlemény: Egy ország mozdult meg 2012. október 30-án felhívásunkra, mikor a média és a lakosság segítségét kértük a 11 éves felsőmocsoládi Szita Bence eltűnése ügyében. Az országos és a helyi médiumok, a különböző közösségi fórumok felhasználói, több civil szervezet és több száz önkéntes próbálta segíteni munkánkat a fiú felkutatása érdekében, mára azonban teljes tanúbizonyosságot lelt, hogy a gyermek emberölés áldozata lett.
2012. október 30-án 02.00 órakor érkezett bejelentés a Kaposvári Rendőrkapitányságra, miszerint 2012. október 29-én este 19.00 óra körüli időben a kaposvári Tesco parkolójában lévő játszótérről eltűnt a 11 éves kisfiú. A gyermek eltűnését nevelőanyja jelentette be, valamint ezzel párhuzamosan azt a körülményt is, hogy amíg ő a gyermeket kereste, ismeretlen személyek eltulajdonították a személygépkocsiját. Párhuzamosan tehát két eljárás indult, az eltűnés miatt közigazgatgatási hatósági eljárás, a gépjárművel kapcsolatban pedig jármű önkényes elvétele miatt büntetőeljárás. Tekintettel a gyermek fiatal életkorára, az időjárási viszonyokra, valamint arra a tényre, hogy az adatgyűjtések információi szerint a gyermek még soha nem szökött el otthonról, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kaposvári Rendőrkapitányság szinte teljes bűnügyi és rendészeti állománya a gyermek felkutatására koncentrált.
A nap 24 órájában folyamatosan térképeztük fel és hallgattuk ki az eltűnt kisfiú családi kapcsolatait, iskolatársait, sporttársait és barátait, vélt vagy lehetséges tartózkodási helyeit. A helyi és az országos média segítségével a kedd esti híradókban és az online felületeken is beszámolhattunk a gyermek kereséséről, valamint a közösségi protálokon több tízezren osztották meg felhívásunkat. Folyamatosan figyeltük a térfigyelő kamerarendszerek felvételeit, több tucat lakossági bejelentést ellenőriztünk le, de legfőképpen a gyermek eltűnésének napján történő mozgását és tevékenységét próbáltuk meg mind teljesebb mértékben feltárni. Természetesen a legfontosabb információkat a családtól, illetve az eltűnéskor vele tartózkodó nevelőanyától vártuk, így őket több alkalommal is kihallgattuk. A bejelentő kihallgatása során felmerült ellentmondások, valamint az egyes állításainak valótlansága, vallomásának többszöri megváltoztatása felvetette annak gyanúját, hogy nem egy klasszikus eltűnési üggyel állunk szemben. Innentől kezdve az ügy felderítése érdekében a kriminalisztika teljes tárházát felvonultattuk. Az ellentmondások és valótlan, illetve logikátlannak tűnő információk feloldása végett, feltérképeztük a bejelentő kapcsolatrendszerét is, így látókörünkbe került egy kaposvári hajléktalan személy, akinél az „eltulajdonított” gépjárművet megtaláltuk, valamint annak egy szintén hajléktalan társa.
A folyamatos és aprólékos – percről-percre, méterről-méterre, személyről-személyre - kutatómunkát és nyomozati tevékenységben a nap 24 órájában több mint félszáz rendőr vett közvetlenül részt. Ezek következtében, valamint a felkutatott kívülálló tanúk vallomásai alapján egyre inkább erősödött a gyanú, hogy a gyermek bűncselekmény áldozatává vált. A nyomozás körülbelüli 48. órájában behatárolásra került egy olyan helyszín, Sántos külterületén található erdőségben, amely azt támasztotta alá, hogy a bűncselekmény elkövetése ott történt. A kutatás során felderített helyszínen rögzített nyomok és anyagmaradványok felerősítették és behatárolták azt a kört, akik a bűncselekmény elkövetésében számításba vehetők. További jelentős erőket mozgósítottunk a kisfiú felkutatására, melynek során több hektárnyi erdőterületet vizsgáltunk át. Ezzel párhuzamosan gyanúsítotti kihallgatásokra is sor került, mely vallomások alapján egyértelművé vált, hogy a gyermek valóban emberölés áldozata lett.
Sikerült behatárolni azt a helyet is, ahová a holttestet az elkövetők elrejtették. A mai napon aztán Kaposvár külterületén, Kaposvár-Toponár térségében a gyermek holteste feltalálásra került. Jelenleg a bűncselekmény elkövetésével 3 fő gyanúsítható, a 47 éves P. Erika kaposvári lakos, valamint az 57 éves B. József és a 41 éves K. József hajléktalan személyek. Mindhárman jelenleg bűnügyi őrizetben vannak. A bűncselekmény indítékának vizsgálata, valamint az elkövetés módszerére vonatkozó orvos szakértői vizsgálatok megkezdődtek, illetve folyamatban vannak. Az elsődleges adatok szerint az idegenkezűség egyértelműen megállapítható, az eljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés i.) pontja szerint minősülő emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja. Nevezettek előzetes letartóztatása tárgyában előterjesztés készül a Somogy Megyei Főügyészség felé. A bűncselekmény összes körülményének tisztázására további szakértőket kell bevonni és kihallgatásokat kell foganatosítani. Köszönjük a médiumok, a civil szervezetek és a lakosság együttműködését és segítségét! Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata

Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355