Skip to main content

Előzetesben a bozótvágó késsel gyereket bántalmazó férfi

Írta: mti
Megjelent: 2012. november 15. Csütörtök, 12:44

mti_hirfelhasznalo_copyGyőr, 2012. november 15., csütörtök (MTI) - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a mosonmagyaróvári férfit, aki bozótvágó késsel bántalmazta nevelt gyermekeit - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t csütörtökön.

Kocsis Tünde alezredes elmondta: a hétvégén érkezett feljelentés szerint a 34 éves férfi hónapok óta rettegésben tartotta élettársát, valamint egy tőle született és három nevelt gyermekét; többször előfordult, hogy konyhakéssel fenyegetőzve szitkozódott és a gyerekekre támadt.

A nevelőapa, a feljelentés szerint - azért, mert a nagyobbak szerinte hangoskodásukkal zavarták a legkisebb gyermek pihenését - egy 60 centis pengéjű bozótvágó kés lapjával először a nyolcéves kislány fejére ütött, majd a penge élével a hétéves kisfiú lábát vágta meg, a kicsik védelmére siető élettársának fejét pedig hajánál fogva verte az üvegajtóba.

A szóvivő közölte, a lakásán elfogott férfit a bíróság kiskorú veszélyeztetése, valamint az anya és a két gyermek sérelmére elkövetett testi sértés megalapozott gyanúja miatt helyezte előzetes letartóztatásba.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb