Új gyártócsarnok Marcaliban
Videoton: huszonöt további munkahelyet is jelent a fejlesztés Üzemlátogatásra hívták a sajtót Marcaliban. Harminchat millió forintos fejlesztéssel újabb termékcsoport gyártása indult.
Lítium-ion akkumlátorok szerelésével bővült a gyártás a Videoton iparvállalat marcali üzemében. Erről tájékoztatták a sajtót kedden Marcaliban. A KEP Elektronikai Alkatrészgyártó Kft. 2008 óta akkumlátorcellák szerelését és csomagolását végzi Marcaliban, két japán cég részére. Ahhoz, hogy a lítium-ion akkumlátorok konfekcionálását elnyerjék, harminchat millió forintból fejlesztettek.
Ehhez az Dél-Dunántúli Operatív Program keretében tizennyolcmillió forintos uniós támogatást is kaptak. Gerber András, a KEP Kft. ügyvezető igazgatója a tájékoztatón elmondta: az új gyártó és raktárterület kialakításához építési, épület-felújítási és bővítési munkákat végeztek. Az üzemlátogatáson pedig megmutatta azt is, milyen speciális feltételeknek kellett megfelelni. Ilyen az antisztatikus padló, vagy a klimatizált terület, amit a termékek érzékeny műszaki paraméterei, illetve a gyártás szigorú minőségi elvárásai kívántak meg. A szolgáltatások, illetve az infrastruktúra fejlesztéséhez tartozik még elektromos targonca, beléptető rendszer, számítógépek beszerzése, rakodó rámpa, fedett átjáró építése. A beruházással további huszonöt új munkahelyet is teremtett a cég. A sajtótájékoztatón elhangzott az is: a marcali gyárban jelenleg 7500 négyzetméteren folyik a munka. Mintegy kétszázan dolgoznak az üzemben. Évente 24 millió darab akkumlátort állítanak elő. 941 millió forint az idei árbevétel terv. A két nagy vevő segítségével közvetetten tizenöt vevőnek szállítanak. A mostani fejlesztéssel további termelésbővítést is megalapoznak.