Fő tartalom átugrása

Munkaterület átadó értekezlet a 68. számú főút Marcalit elkerülő szakaszáról …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2012. november 21. Szerda, 12:55

VZA_6444Ma délelőtt a Városházán tartották azt az értekezletet ahol a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által a 68. számú főút Marcalit elkerülő szakaszának kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzést elnyerő EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. munkaterület átvételéről volt szó.

A kivitelező elmondta a munkakezdésre tavasszal kerül sor, de addig is végeznek előkészítő tevékenységet. Megtudtuk a régészeti feltárás lezárult, nincs akadálya a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről munkavégzésnek. Az állami tulajdonban lévő földterületek egy részén haszonbérleti jog van bejegyezve. A haszonélvező Hubertus jelenlévő képviselője jelezte részükről nem lesz akadálya az építkezésnek.

A tél folyamán elkészülnek a frissített kiviteli tervek, és aktualizálja a kivitelező a közműszolgáltatókkal az engedélyeket.

A becsült kivitelezési összeg 3 milliárd 179 millió forint, az elkerülő út hossza 8 kilométer, a pálya kétszer egy - 3,5 méter széles - sávból áll. Ezek mellett mindkét oldalon 2,5 méter széles a padka épül.

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-11-21-12-55-55{/gallery}


Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb