Hejce, a közös gyász szimbóluma
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejce község neve hallatán bizonyára mindenkinek ugyanaz a tragikus emlék jut eszébe. Az emlék, amely 2006. január 19-én íródott be a magyar és szlovák nemzet történelmébe.
Az ominózus napon a szlovák légierő egyik An-24 típusú szállítógépe az esti órákban a Hejce közelében magasodó Borsó-hegybe csapódott. A kutatómentőkből és a környékbeli lakosokból szerveződött mentőcsapatok mindössze egy túlélőt találtak a gép fedélzetén tartózkodó 43 főből.
A szlovák repüléstörténet legnagyobb katasztrófájának nevezett szerencsétlenség körülményeit a mai napig találgatások és feltételezések övezik, ugyanis a szlovák fegyveres erők vizsgálati anyaga szerint a katasztrófa oka egyértelműen nem bizonyítható, de a szakértők a műszaki hibát kizárták, így vélhetően a gép személyzete mulasztott.
Ezen állítást a szlovák kormány 2020-ban azzal erősítette meg, hogy a vizsgálati dokumentációk titkosításának egy részét feloldották, így a hozzátartozók is közelebb kerülhettek a 2006-ban lezajlott események megértéséhez és az elfogadhatatlan elfogadásához.
Az általános vélekedés szerint a gép túl korán kezdte meg a süllyedést a kassai leszálláshoz, másrészt a lezuhanáskor 3 kilométerre keletre eltért a kijelölt – Hernád folyó völgye fölött húzódó – útvonaltól és a Zempléni-hegység fölé sodródott. Tovább a teljes cikkhez!