Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség
Hazánk megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése.
A meglévő 14 darab JAS-39 Gripen többcélú harcászati repülőgép mellé ezért a magyar kormány további négy darab JAS-39C beszerzéséről döntött – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A honvédelmi tárca vezetője elmondta: az új beszerzések által erősödik hazánk légierejének képessége az ország légterének – nemzeti és NATO elvárások szerinti – védelmére. Aláhúzta: a csúcstechnológiás többfunkciós harcászati repülőgép kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, mind légiharc, mind földi célpontok elleni hatékonyság, mind üzemeltetés tekintetében.
Emlékeztetett: a Magyar Légierő gerincének számító Gripen-flottát nemzetközi szinten is ismerik és elismerik; a magyar JAS-39-esek három alkalommal védték a balti országok légterét a NATO missziójának (BAP) keretében, 2025-ben pedig újra ellátják ezt a feladatot.
Mindemellett szintén hazánk Gripenjei látják el – Olaszországgal közösen – Szlovénia, valamint a V4 tagállamokkal együttműködésben Szlovákia légterének védelmét is – tette hozzá a miniszter.
A felek a flotta bővítése mellett a svéd gyártók által nyújtott logisztikai szolgáltatások hosszú távú, tíz éves meghosszabbításáról, valamint kiképzési együttműködésről is megállapodtak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emellett azt is elmondta: mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ jön létre a Honvédelmi Minisztérium és a SAAB svéd hadiipari vállalat között létrejött együttműködési megállapodás alapján.
A dokumentum szerint a svéd fél részt vesz a többi közt a Magyar Légierő harcászati repülő képessége, illetve az azt támogató üzemeltetési kapacitások virtuális kiképzési szükségleteinek fejlesztésében is.
Ehhez kapcsolódóan, a – magyar részről a Védelmi Innovációs Kutatóintézet NZrt. (VIKI) által koordinált – központban pilot projektként indul el a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával támogatott karbantartási képzés.