Skip to main content

Idén is lesznek honvédelmi táborok

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2024. május 28. Kedd, 03:40

6654b029d57a9832481006

A Magyar Honvédség ez előző évekhez hasonlóan idén is megszervezi a honvédelmi táborokat. A gyerekeket 47 helyszínen, 121 turnusban, 25 különböző tematika mentén várja a honvédség a nyári táboraiba.

 

 

A Magyar Honvédség ez előző hét évhez hasonlóan idén is megszervezi a honvédelmi táborokat. Tavaly több, mint 4500 diák vett részt a nagy sikerű, változatos programokon, idén 47 helyszínen, 121 turnusban, 25 különböző tematika mentén várja a honvédség a nyári táboraiba a színes, izgalmas események és a katonaélet iránt érdeklődő gyerekeket. Számos táborunk már betelt, ugyanakkor május 22-étől elindult a jelentkezések második üteme, és a rengeteg kérés, megkeresés nyomán úgy döntöttünk: a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehetővé tesszük, hogy egy jelentkező akár több táborban is részt vehet.

Ha gyermeke nem fél a kihívásoktól, és többféle módon is kipróbálná magát, miközben még több hasznos honvédelmi, valamint egyéb gyakorlati ismeretre tesz szert, ne habozzon: egész nyáron várjuk őt testvéreivel, barátaival, osztálytársaival együtt! Garantáljuk, hogy élete legizgalmasabb nyári kalandja vár rá, feledhetetlen élményekkel és örök emlékekkel!

Jelentkezéseket a honvédelmi tábor weboldalán fogadjuk.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb