Skip to main content

Katasztrófavédelmi megbízottak felkészítése

Írta: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2013. január 09. Szerda, 03:59

Január nyolcadikán tartották a katasztrófavédelmi megbízottak és a helyi védelmi bizottságok katasztrófavédelmi elnökhelyetteseinek felkészítését Somogy megyében.

content_143077_thumbA felkészítést Dr. Horváth Jenő tű. ezredes megyei katasztrófavédelmi igazgató nyitotta meg, melynek során elmondta, hogy Magyarország államigazgatási rendszerének átalakításával 2013. január elsejétől Somogy megyében nyolc járás jött létre. Ezek közül öt helyen (Kaposváron, Barcson, Nagyatádon, Marcaliban, Fonyódon, Siófokon) már eddig is működött hivatásos katasztrófavédelmi szerv, de Tabon és Csurgón még nem. 2013. január elsejétől a járási hivatalok működésének megkezdésével párhuzamosan kialakításra kerültek a katasztrófavédelmi megbízottak önálló irodái a helyi védelmi bizottságok székhely-településein. Az igazgató felhívta a megbízottak figyelmét, hogy kiemelt feladatuk a helyi védelmi bizottságok elnökeinek szakmai támogatása a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtása során.

A helyi védelmi bizottságok katasztrófavédelmi elnökhelyettesei és a január elsejével kinevezett katasztrófavédelmi megbízottak felkészítésén Baranya Károly tű. alezredes igazgatóhelyettes ismertette a közigazgatási és a védelmi igazgatási rendszer változásait, a járási hivatalok és a megbízottak katasztrófavédelmi hatáskörét meghatározó jogszabályi hátteret, valamint a védelmi igazgatás feladatait.

Előadásában kitért rá, hogy a megbízottak a helyi védelmi bizottságok adminisztrációs, titkári feladatait fogják ellátni, védelmi tervrendszereket dolgoznak ki, azokat naprakészen tartják és elvégzik a helyi védelmi bizottságok döntéséhez szükséges szakmai előkészítő munkát. Ellátják a közbiztonsági referensek szakmai irányítását, közreműködnek a felkészítésükben, valamint helyi szinten képviselik a katasztrófavédelem szervezetét, szorosan együttműködve a társhatóságokkal aktív szerepet vállalva a katasztrófavédelmi kirendeltségek hatósági tevékenységében is.

Somogy megyében 2013. január 1. napjától kinevezett katasztrófavédelmi megbízottak:

Bohár László közalkalmazott - Fonyód

Cserjés István tű. zászlós - Siófok

Németh Zsolt tű. zászlós - Tab

Király Zsolt tű. zászlós - Kaposvár

Kulcsár István közalkalmazott - Barcs

Óh András tű. hadnagy (tűzoltóparancsnok-helyettes) - Nagyatád

Kapcsolódó képtár:

Szőcsényi Attila tű. zászlós - Csurgó

Lőczi Richárd tű. zászlós - Marcali

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb