Skip to main content

A Marcato Ütőegyüttes teljes erőbedobással próbál svájci koncertjeire.

Írta: Sárkány Zsolt
Megjelent: 2013. január 16. Szerda, 13:26

2013-01-06_14.56.58-100Január 19 - 26-ig Svájcban szerepel a marcali Marcato Ütőegyüttes. Egy éve szervezés alatt álló projekt megálmodója Buti Szilárd egykori marcali zeneiskolás "Sárkány "növendék, aki a Baseli Szimfonikus Zenekar tagja, szóló timpanistája. Tóth Bence, a szintén egykor marcali zeneiskolás segíti az álom megvalósításban. A várható szombat délelőtti megérkezés után a baseli akadémia falai között, módszertani műhelymunkával, u.n. workshoppal indul a program, Sárkány Zsolt, Buti Szilárd és a baseli ütőhangszeres tanárok részvételével.

Ennek során a Marcato tagjai, baseli ütőhangszeres zeneiskolás növendékekkel együtt készülnek egy vasárnap esti közös fellépésre. A csoporttal együtt utazik Hajas Béla a Marcali zeneiskola igazgatója is, mivel a műhely munkák során téma lesz a svájci és magyar klasszikus zeneoktatás, a két országban folyó zeneoktatási és módszertani különbségek, hasonlóságok elemzése, megbeszélése. Nem titkok, hogy egy iskolák közötti kapcsolat megteremtésének előkészítő, induló eseménye is lehet a látogatás.

A nyolc napos program során több koncert, szakmai módszertani találkozó, közös zenélés, vár az utazókra. A sűrű szakmai programon kívül a szervezők gondoltak a kikapcsolódásra is. Egy teljes napos kirándulást szerveztek a Svájban most szezonnak számító havas tájak meglátogatására, 2000 m fölé. 26.-án Buti Szilárd vezette kleinlützeni fúvószenekar éves koncertjével zárul a svájci program, melyben önálló műsorszámokon túl, négy zenekari műben is közreműködik a népes 14 főt számláló Marcato ütőegyüttes Buti Szilárd és Hajas Béla vezénylésével.

2013-01-06_14.56.58-800
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb