Baleset okozása miatt büntetőeljárás indult az ukrán járművezető ellen
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Balatonvilágosi Autópálya Alosztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat K.V. 42 éves ukrán állampolgár ellen.
2013. január 19-én 09 óra 00 perckor a gyanúsított az általa vezetett Mercedes Sprinter típusú személygépkocsival az M7-es autópálya - bal oldali pályatest - külső forgalmi sávjában közlekedett Nagykanizsa irányából Budapest irányába.
Amikor 116+504 kilométer szelvényhez ért, egy előtte szabályosan közlekedő járműszerelvény előzésébe kezdett, melynek következtében a nedves úttesten megcsúszott, majd a belső forgalmi sáv mellett lévő szalagkorlátnak ütközött és a jobb oldalára borult. A tűzoltóság munkatársai a helyszínen a gépkocsi áramtalanítását elvégezték. A baleset helyszínelése és a műszaki mentés idejére a belső forgalmi sáv 09 óra 15 perctől 12 óra 50 percig le volt zárva. A Mercedes Sprinter típusú személygépkocsi a helyszíni szemle keretén belül lefoglalásra került, továbbá gyanú merült fel arra vonatkozólag, hogy a jármű rakománya túlsúlyos volt. A baleset következtében az utasok, négy ukrán állampolgár 8 napon túl gyógyuló, míg a járművezető 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyanúsított a kihallgatás során a baleset okozásáért elismerte a felelősségét.