Tamási KC - Marcali VSZSE OSB leány kézilabda 30-15 (15-6)
Tamásiban jártak a marcali serdülő kézilabdás lányok, az Országos Serdülő Bajnokság 17. fordulóján. Házigazdánk jelenleg az első a bajnokságban. Az idén ősszel alakult csapatunk nem tudott a legjobb összeállításban kiállni a mérkőzésre. Két alap emberünk Dombóvári Dóra ás Gergő Virág is hiányzott a csapatból.
Az eredmény egy nagy különbségű vereséget, jelez mindazoknak akik nem látták a mérkőzést. Én ott voltam és számomra már árnyaltabb az összkép. Mielőtt véleményemet megírnám a mérkőzésről, gyorsan az elején jelzem: a házigazda egy jobb csapat, és megérdemelten győzött.
A mérkőzésről ... sajnos két indiszponált bíró vezette a mérkőzést, nem a legjobb napjukat fogták ki a sporik. Gyakori tévedéseik rendre a csapatunkat sújtották. Hagyták a sokszor szabálytalan, durva, védekezését a hazai csapatnak.
Hátra van még az alapszakaszban két mérkőzésünk. Valószínűleg a 6. vagy a 7. helyen végzünk. Szeptemberben a bajnokság kezdetén, ettől sokkal rosszabb szereplésre számítottam. Egy új csapatot keltet Szántó Angélának „összeraknia", hiszen a korábbi serdülő csapat Balogh Bea vezetésével, az NBI/B junior bajnokságában szerepel, nagyszerűen. Az OSB jelenlegi mezőnyében előttünk járó csapatokban idősebb, - a mi junior csapatunkkal egykorú - játékosok is vannak szép számmal. Közöttük több nagyon jó, meghatározó játékos, mint például a magyar ifjúsági válogatott siófoki Mihályi Fanni. Nagyon nehéz feladat ezeknek a lányoknak a semlegesítése ... tegnap a Tamásiban is volt három lány, aki messze kimagaslik a mezőnyből és nem csak alkata miatt.
Még van két mérkőzésünk az alapszakaszban és 10 mérkőzésünk a rájátszásban. Mire véget ér a bajnokság megszerezzük azt a mérkőzés rutint, ami egy jó - bárkivel szemben „pariban"lévő – közép csapattá kovácsolja össze a bajnokság kezdetén alakult csapatunkat.
Jövő héten hétfőn a Tolna, szerdán a Kozármisleny lesz az ellenfél. Hajrá lányok!
Szántó Angéla nyilatkozata:
Az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzését játszottuk, sajnos nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Nehezen lendültünk játékba. A védekezésünk nem volt olyan agresszív, mint az utóbbi mérkőzéseken. Támadásban eleinte bizonytalanok voltunk, később több szép megoldásunk is volt, kidolgoztuk a helyzeteket, de sajnos nem tudtuk értékesíteni azokat. Több hetest is kihagytunk. A csapatból mindenki kapott játéklehetőséget, Horváth Fanni mind bal szélen, mind irányítóban nagyon jó teljesítményt nyújtott.
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-01-24-04-17-37{/gallery}
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-01-24-04-18-53{/gallery}
{module [99]}