MKSE taggyűlés ...
Marcali kerékpáros egyesület szokásos éves taggyűlését tartotta szombaton este. Értékeltük az előző évet, mikor, hova látogattunk el. Mely községek értékeit, „kincseit" ismertük meg. Versenyeken milyen eredménnyel szerepeltek társaink. Kerékpáros egyesület vezetősége továbbra is, elnök: Rádics Mária, Alelnök: Silinger István, Gazdasági vezető: Hotter Péter. Előre megírt tervezet alapján a tagság összeállította a 2013-as szezon programját. Többek között azt, hogy e szezonban folytatódik kistérségi sorozatunk. Amelynek célja, hogy megismerjük a Marcali kistérség falvait, községeinek értékeit, történelmét.
Szezonnyitó túránk minden évben március 15.-én van, és ekkor igyekszünk rövid túrával kezdeni. 2013-ban első utunkon Nagyszakácsit szeretnénk feltérképezni. E szezonban nagyon régi tervünk, hogy Marcali várost is valahogyan be tudjuk csatlakoztatni az országos kerékpáros „vérkeringésbe". Talán az idén megvalósul! Április 20.-án a Városi fürdő területén 10 órás TEREP kerékpár versenyt szervezünk, amely a nyugat-Dunántúl egyik jelentős állomása lesz. További részleteket olvashatnak a tisztelt bringások, egyesületünk honlapján http://mkse.bb-soft.hu/. Tekerésben Bővelkedő Szezont kívánok mindenkinek!
Zsiga-bá
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-01-27-10-38-18{/gallery}
{module [99]}