30 év a Kyokushin útján
Tisztelt Sportbarátok !
Ismételten eltelt egy év, amikor, mint a város egyik sportegyesületének képviselője, be kell számolnom az elmúlt időszakban végzett munkánkról. Az idei év viszont különösen fontos a Marcali Karate Klub életében, ezért most bővebben szeretnék írni a klubról, a kyokushin karatéról, mert mindkettő úgy gondolom, hogy már hozzátartozik Marcali történetéhez, a mindennapjaihoz, és bízom benne, hogy a jövő eseményeihez is. Ezt bizonyítják tanítványaink, és mestereink eredményei is, valamint a Magyar Kyokushin Karate Szervezet Alapítójának, shihan Furkó Kálmán 7.danos mesternek többször itt tartott szemináriumai is.
1983.január elején -akkor 16 évesen- olvastam a villanyoszlopokra, és boltok előtti hirdetőtáblákra ragasztott plakátokon, hogy Marcaliban karate edzés lesz. A kor divatja az előtt a júdó, és a tenisz volt, de a videó filmeken ekkor láthattuk először Bruce Lee-t, amint erejével és ügyességével filmről filmre újabb ellenfeleket győz le. A plakáton nem szerepelt, hogy milyen stílusirányzat iskolája nyílik meg, de akkor még nekem és társaimnak fogalmunk sem volt arról, hogy a karate csak egy gyűjtőfogalom, mely szó szerinti fordításban üres /fegyvertelen/ kezet jelent. 1983.január 17.-én szombaton délután a Marcali Szakképző Iskola előtt gyülekeztünk, és rövid történeti ismertető után az udvaron lévő kézilabda pályán volt az első edzés, melyet az akkor a Keszthelyi Karate Klubban 8.kyu / kék öv/ fokozattal rendelkező Szabó János, és a 10.kyu-s /fehér öv/ Tombor Attila vezetett.
Az edzők magasra tették a mércét, mert szinte minden erőnléti gyakorlatot végig csináltattak, amit addig megtanultak, így a következő keddi edzésen már csak a 60 fős csapat fele maradt meg. Az edzéseket, mint a keszthelyi klub helybeli csoportja a Mikszáth Utcai Általános Iskolában tartották, ahol 1984.február 11.-én került sor az első övvizsgára is. Társaimmal nagyon vártuk a napot, hiszen akkor fekete öves mestert még csak a videókon láttunk, ahol azok különféle misztikus varázslatokra is képesek voltak. Ez a csoda hamar eloszlott, amikor megjelent a Székesfehérvári Alba Régia Sport Club vezetője, az akkor 1,most 3.danos Kovács Ferenc sensei, aki jellemével, szellemiségével az 1988-ig évente tartott vizsgák során ráébresztett bennünket arra, hogy a kyokushin karatéban nincs semmi misztikum, titkos technika és varázslat, hanem a fejlődést mindig a szorgalom, a kitartó munka hozza meg.
Közben Szabó János más stílusban folytatta a harcművészetek gyakorlását, ezért Tombor Attila unokatestvére, a szintén a Keszthelyen karatézó Németh Sándor 4.kyu/ zöld öv/ vette át az edzések vezetését. Hozzánk képest idősebb volt, mégis könnyen győzte le a küzdő partnereit, és emellett jó hangulatú, de kemény edzéseket tartott, amiért mindenki nagyon szerette Őt, munkájáért köszönettel tartozunk.
Neki köszönhetjük azt is, hogy a Keszthelyi Karate Klub akkori vezetője, Vincze László 3.danos mester / akkoriban 1.dan fokozata volt/ rendszeresen tartott edzéseket nálunk, és mi is átjártunk hozzá Keszthelyre edzeni, és edzőtáborozni is.
Ekkor, a 80-as évek elején a Budapest Sportcsarnokban többször rendezték meg az IBUSZ Oyama Kupát,ahol a kyokushinkai stílus megalapítója, Sosai Masutatsu Oyama mestert is láthattuk a világ akkori élvonalába tartozó versenyzők mellett.
1985.év elején 7. kyu / kék öv/ fokozatom volt, és pár hónappal az érettségi előtt még fogalmam sem volt arról, hogy mi szeretnék lenni, de a honvédelmi oktatás miatt egyre inkább érdekelt a fegyveres pálya. Szinte sorsszerűen, a helyi moziban akkor játszották a „Felderítők akcióban" című szovjet filmet, mely a deszantosokról szólt. Mint már korábban is említettem, a videófilm volt akkor a fiatalok szórakozásának egyik lehetősége, és a „Hobsonban"/Ifjúsági klub/ Élő Jánosnak köszönhetően hétfő délutánonként ninjákról szóló filmeket is lejátszottak. A szovjet film hatására döntöttem el, hogy én is deszantos szeretnék lenni, mert ők is azt csinálták, mint a videókon a ninják. Ekkor ért az újabb meglepetés, mert megtudtam, hogy Magyarországon is vannak deszantosok a hadseregben, és a kiképzőjük sensei Furkó Kálmán 3.danos mester, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet Elnöke. Ekkor még keményebben kezdtem el edzeni, és a heti három tréning mellett minden nap gyakoroltuk a kyokushint Simon Tiborral, Balatincz Lajossal,Bíró Istvánnal, Oláh Istvánnal és Vigmond Lászlóval. A munkának meg lett az eredménye, mert felvettek Szentendrére, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Felderítő Tanszékére. A 3 év alatt Horváth Attila / jelenleg 3.danos ju-jutsu mester / barátommal ott ismerkedtünk meg a júdóval és a ju jutsuval is, melyet Veréb József testnevelő tanárunk oktatott. Közben pedig heti 2 alkalommal jártam ki Pestre shihan Adámy István 8.danos mesterhez,az MKKSZ Alelnökéhez,ahol 5.kyu-t értem el.
A főiskola utáni kötelező német nyelvtanfolyam Egerben volt, ahol shihan Borza József ma 6.danos mesternél edzettem, ott vizsgáztam le 4.kyu / zöld öv/ fokozatra. Mint nem helybeli klubtag megéreztem az egriek szeretetét, mert a 3 órás vizsga végén a kötelező 15 ellenfeles kiütéses küzdelmet mindegyikük szó szerint akarta értelmezni. A vizsga sikerült, de két napig lázas voltam, mindenem fájt, tele voltam kék-zöld foltokkal, így itthon a családom rögtön le akart beszélni a folytatásról. Ez nem sikerült, mert tudtam, hogy a következő vizsgák még nehezebbek lesznek, ezért még többet edzettem. Szabadidőmben, ha itthon voltam, akkor már én tartottam az edzéseket Marcaliban. A nyelvtanfolyam után Szolnokon kezdtem meg az első tiszti beosztásomat, ahol a Bercsényi László Önálló Felderítő Zászlóalj különleges felderítő csoport parancsnoki feladatait láttam el példaképem shihan Furkó Kálmán 7.danos mester felügyeletével a katonáknak oktathattam a kyokushint. Sajnos 48 ejtőernyős ugrás egy bokaműtét miatt pályát kellett váltani, ekkor áthelyezésemet kértem a Marcali Rendőrkapitányságra.
A karatésok száma évről évre nőtt Marcaliban, ezért 1993-ban elhatároztuk, hogy önálló klubot alapítunk. Augusztus 09-én az akkori Tiszti Klubban 33-an gyűltünk össze az alakuló ülésre, ahol az alapszabály, és a tisztségviselők megválasztása után hivatalosan is megkezdte működését a Marcali Karate Klub sportegyesület, melyet a Somogy Megyei Bíróság 1993.szeptember 13.-án a PK.60.097/1993/2. számon nyilvántartásba vett. Tagjaink száma folyamatosan 30 fő fölött volt, de ez 1994-ben 64-re is megemelkedett, így ma már elmondhatom, hogy az elmúlt 30 évben 1.000 fő fölött van azoknak a marcali és környékbeli lakosoknak a száma, akik hosszabb-rövidebb ideig nálunk ismerkedhettek meg a kyokushin karatéval. Ezen belül különösen büszke vagyok arra, hogy a tanítványaim közül Elek Gabriella, Tálosi Roland, Gubicza Zoltán, Hidasi Zsolt, Rózsa Róbert, Kalota János, és Horváth Tamás is a rendőri hivatást választotta.
1995-ben a Siófoki Budoka SE elsőként rendezte meg évzáró eseményként a regionális Mikulás Kupát, ahol 5 fővel indultunk. Tanítványaim közül Elek Gabriella KO küzdelemben különdíjat, Fodor Károly pedig formagyakorlatban ezüst, küzdelemben pedig aranyérmet nyert. Innentől kezdve minden évben résztvevői vagyunk ennek az eseménynek, ahol a marcali karatésok rendre szép eredményeket érnek el. Utoljára, a 2012-es versenyen 3 fővel indultunk, és Trubek Gergő bronz, Virág Dániel és Beke Marcell a kategóriájukban ezüst érmet szereztek. Itt nagyon büszkék voltunk a tavaly óta Budapestre költözött Simon Tibor 3.danos volt klubtársunkra, aki 2012.októberében a Lipcsében megrendezett German Open nyílt nemzetközi versenyen a Senior KO küzdelemben 3.helyezést ért el.
A klubunk 1993-as bejegyzése után fontosnak tartottam azt, hogy a gyakorlati felkészülés mellett elméleti képzésben is részt vegyünk, ezért beiratkoztam a Csokonai Vitéz Mihály tanítóképző Főiskola testnevelés Tanszéke által szervezett 1 éves edzőképzésére, ahol 1994.augusztus 01.-én kyokushinkai karate sportoktató képesítést szereztem. Simon Tibor klubvezető helyettes pedig a testnevelő tanári pályát választotta, ahol a főiskola elvégzése során középfokú edzői képesítést kapott.
1996-ban, akkor már 1.kyu-val, barna övesen kezdtük meg Tibivel az 1 éves felkészülést a dan vizsgára, melyhez nagy segítséget jelentett az Önkormányzat által a Nevelési Tanácsadó melletti kisterem használatba adása, ahol zsákoló termet alakítottunk ki, és a heti 3 tornatermi edzés mellett ott tudtunk gyakorolni a vizsgára, melynek erőnléti részéhez tartozott a 30 váltott ellenfeles kiütéses küzdelem is. 1997-ben a Magyar Kyokushin Karate Szervezet a székhelyén, Szolnokon rendezte meg a fennállása 25. évfordulója alkalmából az 1 hetes nyári nemzetközi edzőtáborát, ahol a napi 3 edzéssel tudtunk készülni a pénteki vizsgára, melyet shihan Howard Collins 8.danos mester, az Európai Kyokushin Szervezet Technikai Igazgatója előtt kellett teljesíteni. A vizsga 1997.július 18.-án sikerült, és a következő évben már Simon Tibor is megkapta az 1.dant.
Az edzéseket ezek után a Noszlopi Általános Iskolában, majd a Szakképzőben folytattuk, és jelenleg a Berzsenyi Gimnáziumban tartjuk a tréningjeinket. Évente rendszeresen jártunk a nemzetközi táborba, ahol Simon Tibor már a 3.danra is levizsgázott, Élő Elemér barátom, - akivel a katonai főiskolán ismertettem meg a karatét – sikeresen teljesítette az 1.dan követelményeit. Tanítványainkat rendszeresen indítottuk az MKKSZ éves versenyein, ahol többször sikerült az első 8-ba bekerülni, de Huszár Géza a Nagyatádon megrendezett B kategóriás OB-n 3.helyezéssel is büszkélkedhetett.
A versenyek mellett rendszeresen szerveztünk szemináriumot Marcaliban, ahol Shihan Furkó Kálmán 7.danos mester is többször vezette az edzéseket.2011-ben az MKKSZ 3 nagy területi egységben folytatta tovább a munkáját, klubunkkal a shihan Kálóczi József 5.danos mester által vezetett Branch-hoz tartozunk.
A tavalyi évben az Önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott egy 50 m2-es termet a volt MHSZ épületben, ahol zsákolótermet alakítottunk ki. Erre közel 300.000 Ft-ot, és rengeteg munkát fordítottunk, melyben a gyermekek mellett a szülők is ki vették a részüket.
2013-ban a július 22-29 között Keszthelyen megrendezésre kerülő nemzetközi edzőtáborban Élő Elemérrel szeretnénk a 2.danra vizsgázni, és Harkány Balázs tanítványomat készítem az 1.danos vizsgájára.
Az idei programjainkat az alábbiak szerint szeretnénk megvalósítani:
Versenyek:
- Február 23.-án Várpalota Diákolimpia selejtező 8 fő, döntő április 13.-a Nyíradony
- Május 11 Tarján XIII.J&S Speed Kupa
- Október 05.Tarján XIV.J&S Speed Kupa
- November 16.Pestszentimre Utánpótlás MB
- November 23.Gyöngyös MKKSZ Utánpótlás OB
- December 07.Alsónémedi Mikulás Kupa
- December 14.Siófok Mikulás Kupa
Edzőtáborok:
- Február 02.Csorna 12 órás küzdő edzés, felkészülés a Diákolimpiára
- Február 09.-március-május danvizsga felkészítő hétvégi szeminárium Siófok
- június Shihan Kenji Midori 8.danos mester az IKO Elnöke /Shinkyokushin Világszervezet/ által Siófokon tartandó szemináriumán részvétel
- július 22-29 Keszthely MKKSZ Nemzetközi Edzőtábor
- a Marcali Karate Klub 30 éves évfordulója alkalmából márciusban és szeptemberben Marcaliban Shihan Furkó Kálmán 7.dan, és Shihan Kálóczi József 5.dan vezetésével szeminárium
Tanítványaim nevében megköszönöm Marcali Város Önkormányzatának, és minden támogatónknak, hogy klubunk megalakulásához, működéséhez, eredményeihez hozzájárultak, és bízom benne, hogy a következő 30 év is a hasonló eredményeket hoz a Marcali Karate Klub tagjai, és a város sport szerető lakosai számára is.
Tisztelt Sportbarátok! Megköszönve a figyelmüket engedjék meg, hogy beszámolómat Lao-Ce gondolataival zárjam:
„Aki nézi nem látja,
Aki hallgatja nem hallja,
De el nem fogyó kincs annak, aki érti."
A harcművészetek iránt érdeklődőket pedig továbbra is szeretettel várjuk a gimnáziumban hétfő-szerda-péntek 17.30-19.00 között tartott edzéseinken.
Marcali, 2012.január 31.
Arigato gosai mashu
Koronczay Miklós 1.dan
klubvezető
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-02-08-10-37-08{/gallery}
{module [99]}