Skip to main content

Havazás - Színesfémtolvajok nehezítik a vezetékek helyreállítását

Írta: mti
Megjelent: 2013. március 17. Vasárnap, 13:14

mti_hirfelhasznalo_copyMiskolc, 2013. március 17., vasárnap (MTI) - Színesfémtolvajok nehezítik az áramszolgáltatás helyreállítását Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt. vasárnap arról számolt be, hogy az időjárás miatt kritikus helyzetbe került térségben megjelentek a színesfémtolvajok, akik a földön fekvő vezetékeket próbálják eltulajdonítani. Az áramszolgáltató hangsúlyozta: ezzel a tolvajok nemcsak a helyreállítás eredményességét sodorják veszélybe, hanem saját testi épségüket is veszélyeztetik.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-nek elmondta: a rendőrségre szombat este érkezett bejelentés, hogy Tiszacsermely térségében a leszakadt villanyvezetéket baltával darabolják. A megzavart két elkövető menekülés közben hátrahagyta a már szakaszolt huzalokat, illetve a baltát is.

A rendőrség lopás kísérlete miatt indított eljárást az ügyben, egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben - tette hozzá a szóvivő.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb