Skip to main content

Megindulhat a tehergépjármű-forgalom Somogy megyében

Írta: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2013. március 26. Kedd, 13:53

1katvA közútkezelő folyamatosan tisztítja a megye útjait. Somogy megye úthálózata járható, hó által elzárt település nincs. Somogy és a szomszédos megyék útjait mostanra sikerült számottevően megtisztítani. A barcsi és a berzencei határátkelőhelyen délelőtt a horvát fél feloldotta a korlátozást a 7.5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik számára.

A szlovén – magyar határon 12 óra 30 perctől ismét szabad az út a 7.5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára Szlovénia irányába, Rédics és Tornyiszentmiklós határátlépéssel. A hatóságok úgy ítélik meg, hogy a belföldi kamionforgalom biztonsággal megindulhat. Első ütemben a Rédics közelében lévő várakozó helyek kiürítése folyik, majd ütemezve mélységében az országhatártól távolabb lévőké.

A Somogy Megyei Védelmi Bizottság 12 óra 45 perckor határozott a Somogy megyében korábban elrendelt 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozásának feloldására.

A korlátozás feloldását követően a kamionok folytathatják útjukat. A gépjárművek szakaszos indításában és a várakozóhelyek rendezett elhagyásában a rendőrség segíti a gépjárművezetőket. Az útbaindítás megközelítőleg 1000 tehergépjárművet érint.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb