Nem jutottunk tovább …
Ma rendezték a III. korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia megyei döntőjét a Sportcsarnokban. Leányaink döntetlent játszottak a győztes Nagyatáddal, és az ezüstérmes Balatonszemessel, és kikaptak a bronzérmes Balatonkeresztúrtól. Országos elődöntőbe jutott a Nagyatád, selejtezőt játszhat a Balatonszemes.
Balogh Bea nyilatkozata:
Negyedikek lettünk ezen a megyei döntőn. A helyezéstől függetlenül dicséret illeti a csapatot. Két döntetlent játszottunk, két olyan csapat ellen, akik nagyon ügyesek. A végső győztes Nagyatád ellen hatalmasat küzdöttek a lányok és jól is játszottak, elégedett voltam a második meccsel is, viszont a harmadik mérkőzésünkre már rettentően elfáradtunk és az volt az oka, hogy nem tudtuk megverni a Balatonkeresztúrt.
A védekezésünk az jól működött, a kapus teljesítményünk kimondottan jó volt. Sajnos a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani, ez volt a mai napon a döntő. Ennek ellenére csak dicsérni tudom a lányokat. Szerintem sokat léptünk előre az őszhöz képet, összjátékban, egyéni teljesítményekben. Voltak nagyon jó dolgok. Dolgozunk tovább.
Én egyáltalán nem vagyok elkeseredve. Ezek a döntetlenek sajnos mindig ilyenek, vagy jól, vagy rosszul mászik ki belőle a csapat. Most nekünk nem kedvezett az, hogy dupláztunk és utána kellett egy olyan csapattal játszanunk ahol egy olyan meghatározó ember játszik, mint a Meme, akit nagyon nehéz megfogni, és most nem tudtuk tartani.
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-03-27-17-34-34{/gallery}
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-03-27-17-34-55{/gallery}
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-03-27-17-35-11{/gallery}
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-03-27-17-35-25{/gallery}
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-03-27-17-35-39{/gallery}