Skip to main content

Tájolnak a gimis színjátszók …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2013. április 12. Péntek, 19:56

VZA_5292Ma este Kéthelyen, a Művelődési Házban adták elő, László Miklós: Illatszertár – című vígjátékát a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói. A nagyszerű és joggal mondható sikeres előadást, már több alkalommal előadták, és ahogy ma megtudtam folytatódik az előadások sora, legközelebb Bodrogon mutatják be a darabot. Aki pedig még nem látta Marcaliban, az majd a hagyományos Berzsenyi Esten megnézheti májusban.

Ma egy időben több rendezvény is volt a városban és környékén, ezért előre megbeszélten az előadás előtti készülődésről készítettem képriportot. A gimisek nagyszerű hangulatban, szemmel láthatóan egy valódi társulatként bolondoztak, miközben végig vették a darabot és „belakták" a színpadot. Amikor eljöttem már gyülekezett a közönség ebben az ódon moziban, amit nagyon jó lenne megőrizni ... , nagyon ráférne egy felújítás.

Fiúk, lányok, a sikerben biztos vagyok! Jó volt köztetek lenni!

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-12-19-50-35{/gallery}

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb