Skip to main content

Országos elődöntőbe jutottak a marcali kosaras fiúk!

Írta: Bőle László
Megjelent: 2013. április 16. Kedd, 16:00

WP_000133Bár számunkra kellemes meglepetéssel és örömtelien ért véget a 2000-2001-es születésű játékosokból álló csapatok vetélkedése, nem tudok szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy idén ebben a korosztályban mindössze két csapat nevezett a megyében. Anno, mikor jelen sorok szerzője kezdte kosárlabda edzői pályafutását a 90-es évek közepén csak Kaposváron volt minimum 6-8, Siófokon kettő, Marcaliból a Noszlopy és a Mikszáth, alkalmanként Barcsról, Taszárról, Toponárról, Somogyjádról egy-egy csapat. Még tavaly is volt négy csapat.

WP_000133

Az iskolák összevonása, az oktatásban évek óta jelenlévő pénztelenség, a szülők, gyerekek (tisztelet a kivételnek) sporttól való elfordulása kiállította a bizonyítványt.

Hála Istennek, a jelenlévő két csapatot mindez nem zavarta és küzdelmes, izgalmas két mérkőzésen döntött a végső helyezésekről.

A favoritnak számító Kaposváriak (a Gyermek Kupa országos döntőjébe jutott Kaposvári Sportiskola teljesen erre a csapatra épül), összeszokottságuk révén végig irányították az első mérkőzést, nekünk fordítani a 4. negyedben sikerült védekezési taktika váltásával és néhány jó egyéni teljesítménnyel.

A második mérkőzésen már az elején sikerült megnyugtató előnyt szerezni csapatunknak, bár hullámzó játékkal és az egyéni teljesítmények mellett javuló csapatjátékkal nyertük meg megérdemelten a döntőt.

A marcali csapat a Magyar Viktor irányította Marcali VSZSE serdülő, a Bőle László által vezetett gyermek csapatra épült fele-fele arányban. Az egyesületi edzések mellett mindössze négy összecsiszoló edzésre volt lehetőség. A gyerekeket dicséri, hogy a kezdeti nehézségeket leszámítva fegyelmezett csapatvédekezéssel a végére összeálló hatékony támadójátékkal nem várt, de megérdemelt győzelmeket arattunk. Egyénileg három játékos teljesítménye érdemel említést: Huszár Ádám 45, Hanzsek Péter és Illés András 28-28 dobott ponttal zárta a mérkőzéseket jó védekezést is produkálva.

Eredmények:

Marcali Általános Iskola és AMI- - Kaposvári Ált. Iskola, Zrínyi Ilona Tagiskola 63:57 (10:9, 14:20, 16:17, 23:11) 2. mérkőzés: 52:39 (18:8, 11:13, 16:9, 7:9)

A megye bajnok és ezzel országos elődöntőbe jutott csapat névsora:

Borbély Tamás, Dudás Gábor, Göndöcs Richárd, Hanzsek Péter, Illés András (Noszlopy) Balogh Zoltán, Czippán Máté, Ivusza Ádám, Lukács Dávid, Pálfi Péter, Szabó Bence, Takács Bálint (Mikszáth)

Edzők: Bőle László, Magyar Viktor

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-16-12-06-48{/gallery}

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-16-12-07-08{/gallery}

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb