Hatalmas küzdelemben nyertek a felnőtt kosarasok!
A tabellán egy hellyel mögöttünk álló nagykanizsai csapathoz utaztunk szombaton délután. Miután itthon szoros küzdelemben tudtunk csak nyerni, így idegenben is nehéz mérkőzésre számíthattunk.
Az első negyedben sikerült nyolc pontos előnyre szert tenni, ami azonban a félidő végére elkopott. Az első játékrész végén 41:41 volt az eredmény, kezdődhetett előröl minden. A harmadik negyed Kiss Viktor és Magyar Viktor ponterős játékával, Mihalics Zoltán eredményes lepattanó szedésével ismét a miénk volt. Az utolsó játékrészben ellenfelünk javára billent a mérleg, de Horváth Péter két perc alatt dobott 3 hárompontosával sikerült felzárkóznunk.
Négy másodperccel a mérkőzés vége előtt 3 pont volt a különbség a kanizsaiak javára, amikor Várfalvi Dániel távoli dobásával kiegyenlítettünk. Következett a hosszabbítás. Felváltva estek a kosarak, sajnos Mihalics Zoltán egy meg nem ítélt fault közben megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. A végjáték azonban nekünk sikerült jobban, így 4 pontos győzelmet arattunk egy nagyon küzdelmes mérkőzésen.
NB II Kosárlabda - 2013.04.27. Nagykanizsa
MURAFÉM-KANIZSA KK SE-MARCALI VSZSE 102:106 /18:26,23:15,21:26,25:20,15:19/
Kiss V. 32/6, Magyar V. 19/3, Koma K. 10, Horváth P. 9/9, Mihalics Z. 10/3, Várfalvi D. 24/18, Csobod L., Sziva B. 2, Borovszky Gy., Bauer P.,