Noszlopys sikerek a Médiaverseny megyei döntőjén
Mi is az a Ladik? Aki olvassa a Somogyi Hírlapot, hallott már a Lapot a Diákoknak elnevezésű médiaversenyről. A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola rendszeresen sikeresen szerepel ezen a versenyen, ahol a megye legjobb csapatai mérik össze tudásukat.
A döntőt három forduló előzi meg, rendkívül érdekes, változatos feladatokkal. Iskolánkban négy csapat is alakult, és dolgozta végig szorgalmasan a tanévet. A fordulók megoldásait e-mailben kellet elküldeni a Somogyi Hírlap Ladik versenyével foglalkozó szerkesztőinek, akik kijavították és pontozták azt. Az elért pontszámoknak megfelelően lehetet bejutni a megmérettetésre.
2013. április 26-án került megrendezésre a Ladik megyei döntő Kaposváron a Kapos Hotel Roland termében. A versenyre a megyéből a nyolc legjobb csapat kapott meghívást, kettő a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola diákjai közül került ki.
A döntőbe jutott csapatoknak ismerniük kell a sajtóműfajokat, kell tudni hírt szerkeszteni, glosszát, recenziót, tudósítást írni, interjút készíteni. Meg kell birkózni, ügyességi és kreativitást igénylő, valamint memória feladatokkal. Jól kell tudni címlapot vagy rovatot szerkeszteni, talpraesetten kell érvelni, ügyesen kell szituációs feladatokban helyt állni. Alapvető, hogy a helyesírásuk, kiejtésük, szókincsük kifogástalan legyen. Na és persze jó, ha felismerik fényképről a politikusokat, hírességeket, ismerik az újság, a cikk részeit, és tudnak sok-sok mindent a Somogyi Hírlapról is. A verseny tehát mindig nagyon érdekes, aki egyszer benevez, azt rabul is ejti.
Iskolánk idén is nagyon szépen szerepelt a megyei döntőn, nagyszerű helyezéseket értek el versenyzőink.
A Comment.ÁtoROCK csapata először vett részt a Ladikon, és mindjárt a dobogó 3. fokára állhatott. A legjobb címlapot is ez a csapat szerkesztette.
A csapat tagjai:
Klenóczki Anna, Györe Laura, Nagy Kata, Kurucz Ákos, Fejes Richárd
A HÍRfejek csapata egyetlen ponttal maradt le az első helyezésről. Nagyon szoros, nehéz versenyben a megyei 2. helyezést szerezték meg.
A csapat tagjai:
Osvald Regina, Varga Kamilla, Pántics Luca, Csáki Csongor, Fehér Gergő, Vida Ádám
A csapatok felkészítő tanára Mánfayné Nyakas Andrea.
{module [99]}